VM: kétmilliárd forint tanyafejlesztésre
mti
2013 July 08, Monday
(MTI) - A tanyafejlesztési program idei, harmadik ütemében kétmilliárd forintnyi támogatásra lehet pályázni hétfõtõl augusztus 7-ig - közölte Budai Gyula hétfõn Budapesten Sajtótájékoztatón.
|
(MTI) - A tanyafejlesztési program idei, harmadik ütemében kétmilliárd forintnyi támogatásra lehet pályázni hétfõtõl augusztus 7-ig - közölte Budai Gyula hétfõn Budapesten Sajtótájékoztatón.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára elmondta: 2011-ben és 2012-ben mintegy egy, illetve másfél milliárd forint állt rendelkezésre a tanyafejlesztés támogatására, így a harmadik ütemmel együtt az összeg mintegy 4,5 milliárdra emelkedik. A támogatáshoz szükséges pénzt 100 százalékban nemzeti forrásból biztosítja a VM erre a célra. Az idén a pénzügyi segítségre hét megye 68 járásának 724 településérõl lehet pályázni - tette hozzá az államtitkár. Az államtitkár emlékeztetett: Magyarországon most mintegy 300 ezer ember él tanyán. A tanyafejlesztési program célkitûzése pedig az, hogy a tanyán élõk életkörülményei javuljanak, és elérjék a nagyobb településen élõkét. Ezért a támogatásokra a települési önkormányzatok és a tanyán élõk egyénileg is pályázhatnak. Az önkormányzatok maximálisan 200 ezer euróra - mintegy 60 millió forintra -, míg az egyéni gazdálkodók maximum 7500 euróra - mintegy 2,2 millió forintra - pályázhatnak. Az önkormányzatoknak és a fiatal gazdáknak céljaik megvalósításhoz 10, míg az egyéni pályázóknak 25 százalékos önerõvel kell rendelkezniük. A legsikeresebb pályázati célkitûzés a helyi termékek piacra juttatásának segítése volt, és Budai Gyula úgy vélte, hogy az idén ez a terület szintén kiemelten sikeres lehet. Példaként hozta egy új állatvásár-tér felavatását, amelyen személyesen vett részt. Új program elem a tanyavillamosítás támogatása - tette hozzá. Viski József, a VM stratégiai fõosztályának vezetõje arról beszélt, hogy a tanyavillamosítás támogatására az idén 150 millió forint áll rendelkezésre. Ebbõl a forrásból 100 milliót az önkormányzatok, míg 50 millió forint támogatást az egyéni gazdálkodók használhatnak fel. A Magyarországon lévõ tanyák mindegyikében várhatóan 2020-ra lesz villamos áram - fûzte hozzá Budai Gyula.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!