(MTI) - II. Albert belga király lemondásának minden apró részletét tudni véli és csütörtöki számában ismerteti is a második legnagyobb példányszámú francia nyelvû belga napilap, a La Libre Belgique.
A lap királyi thrillernek és hallatlan fél napnak nevezi a szerdának azt a részét, amely azután vette kezdetét, hogy felröppentek a találgatások, hogy a király lemond a trónról, és akkor ért véget, amikor a televízióban és a rádióban II. Albert száját elhagyták ezek a mondatok: "Korom és egészségi állapotom nem teszi lehetõvé, hogy úgy lássam el feladataimat, ahogyan szeretném. Ideje átadnom a fáklyát a következõ nemzedéknek. Nyugalommal és bizalommal szeretném tudatni Önökkel, hogy nemzeti ünnepünkön, július 21-én a trónörökös, fiam, Fülöp javára le szeretnék mondani".
A lap ismerteti, hogy szerdán reggel nyolckor egy fekete autó utasa egy olyan, egyetlen gépelt oldalból álló levelet kézbesített a miniszterelnöki hivatalba, amely megváltoztatja Belgium történelmét. A levélbõl, amelyet a lap teljes terjedelmében közöl, kiderül, hogy a király és a kormányfõ beszélt már korábban az uralkodó lemondásáról, és Elio Di Rupo azt kérte, II. Albert ne siesse el a döntést, és minden szempontot mérlegeljen, vagyis marasztalni próbálta a királyt. Ennek dacára, "minden legitim szempont" mérlegelését követõen a király tudatja: távozni óhajt az ország élérõl.
Di Rupo ezt követõen a beszámoló szerint SMS-ben értesítette helyetteseit, hogy a 9 órára meghirdetett kormányülés 13 órakor lesz, a királyi palotában. Az egyesével érkezõ politikusoknak pedig kora délután csak annyit mondott: a király beszélni akar veletek. És õk ennyibõl tudták is, hogy mirõl. Ezt követõen a lap szerint II. Albert a könnyeivel küzdve, remegõ hangon, elhomályosult tekintettel közölte velük: nem bírja tovább. A király elnézést kért, azt mondta, nem gondolta volna, hogy ennyire elérzékenyül - számol be az eseményekrõl a lap, amely szerint az uralkodó úgy adta elõ indokait, mintha családtagok, barátok között lenne. Elmondta, hogy amikor legutóbb az északi-tengeri rákhalászoknál járt, nagyon elfáradt, mindössze 200 métert kellett megtennie gyalog, de ez rettentõen kimerítette.
A király a lap szerint gratulált a kormányfõnek és helyetteseinek, azt mondta, büszke rájuk, és hogy már korábban távozni akart az ország élérõl - már a kormány hivatalba lépésének másnapján -, de környezete akkor még maradásra tudta bírni, most viszont már nem tudja folytatni az uralkodást.
Ezt követõen a lap szerint a miniszterelnök és helyettesei röviden köszönetet mondtak a királynak, barátként hátba veregették és lelket öntöttek belé. A király egyszerre megkönnyebbültnek és szomorúnak is tûnt - állítja az újság.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!