A lapok nagy figyelmet szentelnek a pártok egészségügyi fogadkozásainak. A kampány központi elemévé növi ki magát az egészségügy-téma. Ivády Vilmos korábbi szegedi fellépésekor oly óvatosan ígért, hogy a következõ kormányzati ciklus végéig aligha érné utol magát az egészségügy, a rendszerváltó idõszak reálértékeihez képest. Tény az is, hogy másfélszáznál több kórházra kellene súlyos milliárdokat fordítani, ha az ún. „infrastruktúra” helyzetét szeretné a kormányzat rendezni. Ilyen szándékról alig hallani. Költ viszont a kormányzat futballra, stadionokra. Van kórházigazgató, aki azt javasolja, alakuljon át a kórház futball klubbá, hogy részesülhessen a pénzek osztásakor. Esetleg útépítõ céggé. Vagy lottózzon. Kezd valamiféle konszenzus alakulni a pártok között abban, hogy a közkiadásokat a jelenlegi GDP arányról, amely 6-7 %, legalább 7-8 %-ra kellene emelni. A különbözõ pártok azonban mást-mást mondanak a strukturális reform kérdésében. Az olaszországi elkerülhetõ halálozás adatait ismerve, kissé kétkedve fogadhatjuk a KSH véleményét, hogy a halálozásban az egészségügy mindössze 10 %-ban tehetõ felelõssé. Az olaszok ugyanis, mint olvasható volt korábbi híreink között, nem szégyellték kimondani, hogy a halálozás 30 %-t tartják elkerülhetõnek akkor, ha minõségi ellátást nyújtanak majd a szolgáltatók. Nincs okunk azt hinni, hogy hazánkban sokkal jobb a helyzet. Csakhogy az elkerülhetõ halálozást a KSH nem vizsgálja. Az MDF önálló balesetbiztosítási ágazatot akar. Az MSZP elkülönült ápolás- és regionális társadalombiztosítást. Az SZDSZ pedig több biztosítós társadalombiztosítási rendszert. Azt még senki sem mondta, hogy a minõségi egészségügyhöz, miként azt az olaszok is javasolják extra adókat, kellene kivetni. Az sem kétséges, hogy az extra adó gondolatát a társadalom nem fogadná el. A társadalom ugyanis olcsón akar minõségi ellátást magának. Amely óhaj aligha bírja ki a realitás próbáját.