(MTI) - A liberális Guy Verhofstadthoz hasonlóan csütörtökön Hannes Swoboda, az európai szocialisták európai parlamenti (EP-)képviselõcsoportjának vezetõje is úgy nyilatkozott Strasbourgban, az EP plenáris ülésén, hogy a magyar alaptörvény módosításának ügyét az Európai Tanács tagjainak, az unió állam és kormányfõinek is meg kell vitatniuk.
"A demokrácia, a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlensége az alapja mindannak, amit Európa jelent. Magyarországon olyan támadásnak lehetünk tanúi ezek ellen az értékek ellen, amelyet nem lehet eltûrni" - jelentette ki az osztrák szociáldemokrata politikus.
Swoboda kijelentette: miután az alkotmány módosítását Áder János köztársasági elnök is ellátta kézjegyével, az Európai Tanácsnak, az állam- és kormányfõknek világossá kell tenniük Orbán Viktor számára, hogy a szerzõdés hetes cikkelyének alkalmazása valós lehetõség. Swoboda ezzel az uniós zsargonban csak "atomfegyvernek" nevezett szankcióra utalt, amely végsõ soron azt is lehetõvé teszi, hogy a tagállamok túlnyomó többségének beleegyezésével egy uniós országot megfosszanak szavazati jogától, vagyis teljesen kizárják az uniós döntéshozatalból. Ezt eddig még soha egyetlen tagállammal szemben sem alkalmazták.
"Az Alkotmánybíróságot érintõ módosítás és egyik szolgálatkész csatlósának a kinevezése a jegybank élére arra utal, hogy nincs, ami megállítsa Orbán miniszterelnököt" - hangoztatta a szocialista képviselõcsoport osztrák vezetõje.
Szerdán Guy Verhofstadt liberális frakcióvezetõ is annak a véleményének adott hangot, hogy a magyar alaptörvény módosítása szerinte európai értékeket sért, ami okot adhat a 7. cikkelyben leírt szankció alkalmazására. A belga politikus José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét kérte arra, hogy vitassa meg az uniós állam- és kormányfõkkel a kérdést a csütörtökön kezdõdõ csúcstalálkozón.
Pár órával késõbb, amikor Áder János köztársasági elnök bejelentette: aláírja és kihirdeti az alaptörvény módosítását, Verhofstadt egy népszerû mikroblog oldalon megerõsítette: elérkezettnek látja az idõt a hetes cikkely alkalmazására.
"Bár megjósolható volt, Áder elnök úr aláírása nem hagy más lehetõséget az EU-nak, cselekedni kell. Itt az ideje a 7. cikkely szerinti vizsgálatnak" - tette közzé Guy Verhofstadt.
A valójában több fokozatból álló "atomfegyver" bevetését az Európai Parlament, az Európai Bizottság vagy a tagállamok harmada kezdeményezheti.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!