(MTI) - A novemberi javaslatokhoz képest összességében több mint négymilliárd euróval több juthat kohéziós támogatásokra az Európai Unióban 2014 és 2020 között az állam- és kormányfõk elé péntek hajnalban került, új uniós keretköltségvetési tervezet szerint.
Az MTI birtokába jutott dokumentum szerint a novemberi rendkívüli csúcson javasolt 320,1 milliárd euró helyett az EU most 324,7 milliárd eurót fordítana felzárkóztatásra. Emellett az úgynevezett kifizetési plafon is némileg magasabb a tavaly tervezettnél.
A javaslat - amely még korántsem a végleges dokumentum - Magyarország legelmaradottabb térségei esetében 75 helyett 85 százalékban maximálná az uniós finanszírozás arányát a támogatott projektekben, ami összességében csökkentené a magyar költségvetésre háruló terheket. Emellett a hat magyarországi felzárkózó régió számára külön 1,4 milliárd eurót is elõirányoz.
Magyarország azt is szerette volna elérni, hogy a támogatott projektek esetében a vissza nem igényelhetõ forgalmi adót is be lehessen számítani a támogatott összegbe. A korábbi javaslatok ezt amiatt nem tették lehetõvé, mert a forgalmi adó a tagállamok költségvetését gazdagítja, így a kohéziós támogatás egy része gyakorlatilag egyenesen az államkasszába folyhat be. A jelenlegi javaslat szerint azonban a projektek többségénél a forgalmi adót is be lehetne számítani a támogatási összegbe. Ez, valamint a magasabb uniós finanszírozási arány becslések szerint a bruttó össztermék (GDP) 0,7 százalékának megfelelõ egyenlegjavulást jelenthet a magyar államháztartás számára.
Gyõri Enikõ, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelõs államtitkára szerint ahhoz, hogy Magyarország számára elfogadható megállapodás szülessen, még további "finomhangolásra" van szükség.
"Még csapataink harcban állnak, alakul" - fogalmazott az államtitkár.
Arról is beszámolt, hogy a delegációk végül az eredetileg tervezett menetrendhez képest csütörtök délután három óra helyett, 15 órával késõbb, péntek reggel hatkor kapták meg a javaslatot, az állam- és kormányfõk pedig fél 7-kor tárgyalóasztalhoz is ültek, így nem volt sok idõ a tervezet tanulmányozására. Ezért azt sem lehet biztosan tudni, hogy van-e a tagállamok között olyan, amely a több mint félnapos vajúdás után megszületett dokumentumot esetleg elfogadhatatlannak tartja. Korábban Petr Necas cseh kormányfõ jelentette ki egyértelmûen: vétót emel, ha követelései nem teljesülnek. Mellette David Cameron brit kormányfõ is hasonló értelemben nyilatkozott.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke egy péntek reggeli nyilatkozatban azt mondta, a most bejelentett javaslatot az EP szerinte nem fogadná el.
A javaslat az Európai Unió 2014 és 2020 közötti többéves pénzügyi keretének kötelezettségvállalási fõösszegét 959,9 milliárd euróban állapítaná meg. A kohéziós fejezet mellett a foglalkoztatás növelése és a növekedés ösztönzése érdekében 125,7 milliárd eurót különítene el a versenyképesség növelésére, az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat, halászati és klímavédelmi kiadásokat tartalmazó fejezetet 373,5 milliárd euróban határozza meg, 15,7 milliárd eurót fordítana a többi között a migráció és a menekülthelyzet kezelését, a külsõ határok védelmét és a belbiztonságot támogató kiadásokra, 58,8 milliárd eurót az unió globális szerepvállalására, külpolitikára, humanitárius és fejlesztési segélyekre, végül pedig 61,6 milliárdot allokálna az adminisztráció, az intézményrendszer számára.
A kohéziós és az agrárdosszié kivételével az összes többi költségvetési fejezetben - hol kisebb, hol jelentõsebb - lefaragás tapasztalható a javaslatban, és az Európai Unió történetében elõször fordul elõ, hogy a szervezet hétéves keretköltségvetésére vonatkozó javaslat reálértéken nem növekszik, nominálisan pedig csökkentést irányoz elõ a megelõzõ periódushoz képest: egészen pontosan - ha ebben a formában fogadnák el - a 2014 és 2020 közötti idõszakban megengedett kötelezettségvállalások körülbelül 34,1 milliárd euróval maradnának el a 2007 és 2013 közötti szinttõl. Az pedig a tagállamok vezetõinek végleges megállapodásából derül majd ki, hogy az állam- és kormányfõk ezt a csökkentést elegendõnek, esetleg túl soknak vagy túl kevésnek tartják-e.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!