(MTI) - Az egymásnak megadott tiszteletrõl, a jövõért viselt felelõsségrõl, a közös siker örömérõl, valamint a talpraállás és egymás teljesítménye megbecsülésének fontosságáról beszélt Áder János köztársasági elnök újévi köszöntõjében, amelyben mindenkit arra buzdított, sohase adja föl álmait. Az elnök jókívánságaival külön megszólított minden korosztályt. Idén elsõ alkalommal a siket és nagyothalló nézõk számára az államfõ mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre a köszöntõt.
A köztársasági elnök televíziókban elhangzott beszédében azt mondta, szilveszter az öröm ünnepe, a jókívánságok éjszakája. "Az elmúlt percekben a levegõ megtelt az újévi trombiták hangjával, hogy régi szokás szerint távol tartsunk minden rosszat újszülött esztendõnktõl, és hogy világgá kürtöljük, mennyi személyes és közös reménnyel vágunk neki az új évnek" - fogalmazott.
Hozzátette, nagy erõ van ebben a pillanatban, hiszen az elmúlt percekben magyarok milliói, fiatalok és lélekben fiatalok, ismerõsök és ismeretlenek fordultak örömmel egymáshoz, boldog újévet kívánva.
"Nagy erõ van e pillanatban, ami életünket és világunkat is formálni képes. Mert mindennél nagyobb erõ lakozik az egymás iránt érzett szeretetben és jóakaratban" - jelentette ki Áder János, rámutatva: jót kívánni egymásnak többet jelent, mint legszebb reményeinknek hangot adni, "mert azt fejezzük ki vele, hogy ezekben a percekben mi mindannyian egymás javát akarjuk".
A köztársasági elnök jelezte, lélekben õ is ott van az emberek mellett, hogy kinek-kinek személyesen fejezhesse ki jókívánságait.
A különbözõ korosztályokhoz fordulva a nagymamáknak és nagypapáknak azt kívánta, legyen sok örömük, boldogságuk gyermekeikben és unokáikban, az édesanyáknak és édesapának pedig azt, hogy az elkövetkezõ év családjuk, gyermekeik boldogulásáról szóljon és hogy "a szemük fényét jelentõ" gyermekük legyen mindig egészséges. "Azoknak pedig, akik betegségben szenvednek, kívánom, hogy hozzon gyógyulást számukra az újesztendõ!" - fûzte hozzá az államfõ.
Áder János a fiataloknak azt kívánta, élvezzék önfeledten szilveszter ünnepét, vigyázzanak magukra és az éjfélkor érzett öröm élményére épp úgy, ahogy szerelmükre, szeretteikre, családtagjaikra, barátaikra szeretnének vigyázni egész évben. "Azt kívánom, éljenek meg minél több sikert, örömöt és boldogságot, mert így válnak alkalmassá arra, hogy szüleiknek, majdani családjuknak és hazájuknak is támaszai legyenek" - tette hozzá az elnök. A magányosan vagy családjuktól elszakítva ünneplõknek azt kívánta, hogy lélekben öleljék magukhoz mindazokat, akiket szeretnek, mert bizonyosan õk is szeretettel gondolnak rájuk.
"Kedves honfitársaim! Kívánom, sohase adjuk fel álmainkat. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, mindig legyen erõnk ismét talpra állni!" - folytatta Áder János.
Felidézte, régi bölcsesség, hogy minden ember a maga sorsának kovácsa. De az talán még ennél is fontosabb igazság, hogy mi, magyarok egymás sorsának is kovácsai vagyunk - hívta fel a figyelmet.
Hangsúlyozta, "olyan országot, olyan hazát kell alkotnunk, amelynek fundamentuma az egymásnak megadott tisztelet, a jó szó és a jó szomszédság, a jövõnkért viselt felelõsség és egymás teljesítményének megbecsülése".
"Gondoljuk csak meg, mire lennénk képesek, ha vennénk egy nagy levegõt, és így vágnánk neki az új esztendõnek! Vajon nem élhetnénk-e úgy, ahogy himnuszunkban is áll: jó kedvvel, bõséggel?" - vetette fel ünnepi köszöntõjében a köztársasági elnök, jelezve: szívbõl kívánja, hogy így legyen.
"Szeretettel köszöntöm önöket az új esztendõben! Boldog új évet, Magyarország!" - zárta gondolatait Áder János.
Idén elsõ alkalommal a siket és nagyothalló nézõk számára az államfõ mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre az elnöki köszöntõt, amely elsõ alkalommal volt látható okostelefonos alkalmazás segítségével a televíziós közvetítéssel egyidejûleg.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!