Még mindig sokan bízunk abban, hogy a hazai pártok, kiváltképpen a szocialisták, figyelnek választóik szavára, ezért komolyan kérhetjük testületeiket, így az MSZP Kongresszusát:
-Méltósággal viseljék tisztségüket. Választóikként hihessük, átérzik felelõsségüket, mint magyar szociáldemokraták, és az ország sorsáért vitáznak, nem személyes haszonért, kicsinyes indulatoktól vezérelve. Lényegében ha ezt az elvet megfogadnák, már gyõznek, mert olyan látszatot keltenek, mint akiknek fontosak vagyunk mi: választók.
-Ne mutogassanak visszafelé. Többségünkben nem azért voksoltunk rájuk, mert gyûlöljük azokat a magyarokat, akik másokra szavaztak. Többségünkben azt sem hisszük, hogy õk a legokosabbak és a legtisztábbak. De ne elõdeik hibáiból próbáljanak építkezni. Az MSZP kongresszusától azt várjuk: tekintsen a valós jövõbe.
-Rangsorolják tennivalóikat. Mondják meg, mit szeretnének megoldani elsõként és mit késõbb. Már régen nem hisszük el, hogy puszta varázsütésre, egyszerre változtathatnak a közélet dolgain.
-Nem kell a szöveg! Ma már az emberek nem kíváncsiak a vizes prédikációkra, miközben a kulisszák mögött öntik a bort! Ne tessék takarékosságot hirdetni ide alulra, miközben ez lát-hatóan nem vonatkozik felülre. A baloldal vezetõ pártjának tagjai ne legyenek képmutatók semmiben!
-Legyenek õszinték ígéreteikben és emlékezzenek vállalásukra! Súlyosan hitelrontó, bizalom-vesztõ sorolni olyan fogadkozásokat, amelyek utóbb szemétre kerülnek. A kis ígéretet is fontolják meg jól, mielõtt kimondják!
-Sokan hisszük még mindig: a baloldaliak természetes szövetségesei a szegényeknek. Ne cáfolják ezt egyes képviselõik, minisztereik, vezetõik sem! A szegényeknek igenis bízniuk kell abban: nem lesz mindig így, igenis van esélyük fölemelkedni! Egyes kormánytagok és vezetõk, ne oltsák ki sokak reményét, felelõtlen cselekedeteikkel! Ha pedig mégis ezt teszik, ennek a pártnak kell annyira erõsnek lennie, hogy kíméletlenül leváltja azokat, akik ezt tették!
-Tiszteljék a szegényeket, mert nekik nehezebb az életük, mint a gazdag politikusoknak, igaz-gatóknak és pénzembereknek. A szocialistáktól azt remélték nagyon sokan, hogy nem urai, hanem okos vezetõi lesznek a népnek. Mennyire teljesítették ezt a reményt?
-Ez a nép sokat szenvedett és még nehéz út áll elõtte. Kormányzásuk idején mindvégig ezt tartsák szem elõtt. S miközben hatalmukat gyakorolják, mindig tudják: legfõbb feladatuk a nép szolgálata. A politikus, a képviselõ másokat szolgál. Önmagáért nem emel szót, saját érdekét nem pártfogolja. Régimódi szavak tudom, de manapság is igazak.
Hitem szerint sok szegedi nevében kívánok a jó munkát, eredményes kongresszust városunkban, ahová már a matricás M5-ös autópályán érkeztek kedves vendégeink!
(tráser)
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!