Három az egy
Mindezek eredményeként egy, jobboldal által grundolt, egy baloldali-, önkormányzat által finanszírozott, illetve egy független, magán televíziós társaság konkurenciája osztja meg lakosság érdeklõdését Szegeden. Egyben a nézettséget, a bevételeket, a szakmai tisztességet és önálló véleményalkotást.
Országosan egyedülálló képtelenség, hogy szeged város önkormányzati közgyûléseinek élõ közvetítésére jelenleg két, egymástól független televíziós társaság állít be kamerákat, a városházán, fizet riportereket, operatõröket és technikusokat. Ugyanazon nézõk pedig, ugyanazon a kábelrendszer csatornáin, ugyanazon képviselõk, ugyanazon arcát látják, - és ugyanazon mondatait hallják.
Miként tûnhet föl, - hiszen leképezhetetlen - melyik kép tükrözi a jobb-, melyik pedig a baloldali eszmerendszer elkötelezettségét?
Így azután, nem is olyan nagy mélységû az a megállapítás, hogy a három televízió összessége nem tesz ki egy egészet Szegeden. Pedig a szomszédos megyeszékhelyeken az egy helyi tévé már jelentõs gazdasági tényezõvé nõtte ki magát. Kecskeméten, Szolnokon, vagy Pécsen, Debrecenben is több százmilliós vagyonú kommunikációs üzleti nagyvállalkozásokká fejlõdtek az egykori városi televíziók. Mûködésük biztos anyagi sikerét a szakmai befektetõk és az önkormányzati (párt) érdekek jól kialakított egyensúlya képezi. Ennek elõnye többek között az is, hogy az önkormányzati költségvetést kevésbé terhelik a stúdiók fenntartási kiadásai, sõt több helyütt a vállalat nyereséget termel.
E média mese végére hiányzik még annak bemutatása, hogy a digitális forradalom és az internet térnyerése következtében alapvetõen megváltozott a televíziózás rendszere. Napjaink hír- és dokumentum mûsorainak elkészítéséhez nincs szükség többé nagy létszámú stábokra, drága és bonyolult szervezetekre, hogy képet és hangot rögzítve mûsorokat, filmeket szerkesszünk belõlük.
Olcsóbb és egyszerûbb lett a televíziózás, és ezáltal sokkal egyszerûbb, ember-közelibb. Egy digitális felvevõkamera és egy otthoni PC számítógépre telepíthetõ professzionális vágórendszer már egy használt gépkocsi áráért megvásárolható. Otthonában szinte bárki egyszemélyes dokumentumfilm-stúdiót üzemeltethet viszonylag csekély költségekkel - és akkor még nem is említettük a világhálóról letölthetõ és a rendszerbe továbbítható információk végtelen mennyiségét.
Lehet, hogy ez lesz a jövõ (egyik) útja - már ami a helyi televíziózás közösségi véleményalkotási ágát illeti: - visszakanyarodás a populáris kezdetekhez. A kereskedelmi- és közszolgálatinak csúfolt vállalkozások mellett a társadalmi kommunikáció céljait szolgáló, független kábeltelevíziós csatornák üzemeltetése. Segítségükkel az állampolgárok kisebb-nagyobb csoportjai, civil szervezetek, alapítványok. éppen úgy eljuttathatják üzeneteiket, állásfoglalásukat a közönséghez, mint azok, akik ezért kapják a fizetésüket.
Így az érintettek - talán - ismét beleszólhatnak a sokakat érintõ kérdések fölvetésébe és a közvélemény alakításába.
Epilógus
Fél éve már, hogy a Szeged folyóirat számára elkészültem e szomorú média mese kéziratával. Így most, hogy Koltay fõszerkesztõ úr jóvoltából a szegedi internetbarát közönség, sõt immár minden világhálós érdeklõdõ megismerkedhet a sztorival, aktuális a kérdés: mi a helyzet 2004 télutóján?
Az írás befejezés utópikus volt - egyelõre -, Porlód ugyanis hû maradt hagyományaihoz. Ebben persze, ne legyünk igazságtalanok, számos jellegzetesen magyar vonás találtatik, - elég, ha a hazánk politika köz-kultúrájának szemszögébõl szemléljük az eseményeket.
Az olvasóknak - mint a háttéralkukat és döntéseket nem ismerõ, jórészt kívülálló, bár érintett tollforgató - szövöm tovább a mesét. A helybéliek úgy is tudják: egyszer csak a hajdan büszke, több százmillió forint szegedi adófizetõi pénzzel létrehozott és mûködtetett Szeged Televízió becsukta stúdiójának ajtaját, sõt le is pecsételtette azt - mi okból, nem tudni - épp a konkurens városi televízió mûszaki vezetõjével. Munkatársait szélnek eresztették, fél-, negyed éves munkabérük kifizetésének elmaradásával. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magyar királyi televízió szegedi munkatársai éppen négy hónapi munkabérüket szeretnék megkapni az állami médiától - egyelõre hiába.)
A Feketesas utcai kihalt stúdióba „bezárt” leamortizálódott berendezések túlnyomó többségének technikai-használati értéke nulla, az egykori vagyon mára nem több, mint rozsda és köd, - nem beszélve az ugyancsak több tízmilliós adósságról.
Ezt az épületes helyzetet többrendbeli tulajdonosváltozás(ok) elõzte meg. Valaki valakinek eladta meghatározó üzletrészét a cégben, s ez az új valaki pedig nem óhajtotta tovább tízmilliókkal finanszírozni a szegedi városvezetést kritizálni hívatott, jobboldali értékrendet képviselõ média megjelenését. (A baloldali önkormányzatnak ez nem okozott gondot.) Közben az ORTT is érvényt szerzett régi határozatának, a mindössze négy km-es rádiuszú, azaz nem jelentõs földrajzi nagyságrendû adások sugárzása ugyanis a Rókusi toronyról már ezt megelõzõen megszûnt.
Ugyancsak közben, jogászok feszülnek egymásnak bíróságokon a Szeged tévé és az önkormányzat megbízásából, hogy kölcsönösen bebizonyítsák a másikról, amaz hibájából történt mindez, és kérik a nem könnyû helyzetben lévõ elfogulatlan bírót: tessék jelentõs kártérítéseket a javukra ítélni.
Akárhogyan is dönt viszont az igazságszolgáltatás, ez a média helyzetképen egy szemernyit sem változtat. Míg a többi szomszédos nagyváros televíziós nagyvállalatokat hozott létre - addig a Tisza és Maros szögletében ugyannyi adófizetõi pénz nyomtalanul csordogált el a folyón. Szeged városa, a hírek szerint újra tévé stúdiót akar létrehozni, amelyet természetesen a hagyományoknak megfelelõen csakis az ügyeletes önkormányzat uralhat száz százalékos döntési kompetenciával. Ha ezt ismét a régen elavult mûsorgyártási és finanszírozási logikával mûködteti, akkor újfent százmilliós a nagyságrendje a befektetésnek, amely egy ilyen vállalkozáshoz szükségeltetik.
Tudjuk, Draskovics úrnak, a friss fõ pénzügyérnek 120 milliárdot kell az idén összespórolnia. A gazdasági elemzõk szerint ehhez még újabb nyolcvan elvonása lenne szükséges, hogy Magyarország gazdasága valóban az EU-s fejlõdéshez szükséges egyensúlyba és növekedési pályára kerüljön.
Nem tudni, ám lehet Szeged talán nincsen rákényszerítve erre.
Mert ha mégis, akkor talán a városi politikusoknak érdemes lenne elgondolkozni az utóbbi évtizedben a helyi televíziózásra költött félmilliárd adófizetõi forint szomorú hiábavalóságán.
És e mese tanulságain.
Nem is kellene mást tenniük, mint kölcsönbe elkérni a szomszédoktól - Kecskemét, Szolnok, Pécs, vagy Debrecen városától azt a mûködõképes modellt, amely kevesebb közpénz befektetéssel, ám mindenképpen eredményesebb helyi televíziós vállalkozást eredményezne.
Ám ez esetben is, a valóban független, a köz szolgálatának igényével megjelenni kívánó, mondhatnánk civil televíziós mûsorkészítés álma, még mindig utópia marad.
Pavlovits Miklós
2004. február 13.
Elõször megjelent a SZEGED 15.évfolyam 9. számában. - 2003 szeptember
Kapcsolódó anyagaink:
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!