Balatonkenese lebontja a kerítést a Balaton-parton
MTI
2012 July 19, Thursday
Visszavonta korábbi döntését a balatonkenesei képviselõ-testület csütörtöki ülésén, és úgy döntött, hogy lebontatja a július 5-én a parti sétány keskeny sávján felhúzott kerítést.
|
(MTI) - Visszavonta korábbi döntését a balatonkenesei képviselõ-testület csütörtöki ülésén, és úgy döntött, hogy lebontatja a július 5-én a parti sétány keskeny sávján felhúzott kerítést. A határozatról az Alsóréti Üdülõ Egyesület elnöke tájékoztatta az MTI-t a képviselõ-testület rendkívüli ülése után. Horváth József elmondta: mintegy száz civil vett részt az ülésen, amelyen ezúttal nem bontakozott ki vita, a testület rövid idõ alatt egyhangúlag úgy döntött, hogy korábbi határozatával szemben lebontatja a kerítést. Tömör István (Fidesz-KDNP), Balatonkenese polgármestere korábban azt MTI-nek azt mondta: az érintett, bejáró nélküli partszakaszra, amely hivatalosan közpark, hiába helyezték ki a Fürödni tilos! táblát, sokan mégis ott fürödtek, ami már balesethez is vezetett. Akkor hozzátette: az utóbbi idõben két panasz is érkezett emiatt hozzájuk, ezért döntött úgy a testület, hogy lekerítik a mintegy 200 méter hosszú, 10-25 méter szélességû parti sávot, majd strandnyitási engedélyt kérnek. Reményeik szerint egy-két héten belül megtörténik a vízminõség-vizsgálat, fogadnak vízi mentõt, elhelyeznek egy strandlejárót, és fizetõs strandként megnyithat ez a partszakasz is. A kerítés ellen komoly civil ellenállás bontakozott ki, Horváth József szerint ennek is köszönhetõ, hogy a testület visszavonta határozatát.
|
|
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor egy kattint�ssal nyithat a cikkhez f�rumos t�m�t.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!