(MTI) - Miniszteri szintre került a roma integráció ügye, ezért szorosabb és jobb hatásfokú lesz az együttmûködés a romákat képviselõ szervezettel - mondta az emberierõforrás-miniszter vasárnap Lakiteleken.
Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy hazai és nemzetközi szinten is meg kell erõsíteni az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) szerepét, az állammal való partnerségét, mert akkor abból sikeresebb dolgok lesznek, mintha egyéni akciókat kezdeményeznek valakik.
"Titeket több mint 130 ezer ember választott meg" - mondta a miniszter az ORÖ Kormányzati cselekvés a keretmegállapodás óta címmel rendezett tanácskozásán, amelyet az Orbán Viktor miniszterelnök és Farkas Flórián ORÖ-elnök által aláírt megállapodás évfordulóján tartottak a Lakitelek Népfõiskolán.
Balog Zoltán szerint nagy harc folyik azért, hogy ki is képviselje a magyarországi cigányságot, mert "a média világában, a közpolitika világában", valamint a nemzetközi színtéren is "tudatosan kétségbe vonják" az ORÖ szerepét.
Akik a cigányság nevében nyilatkoznak, azok nem önkormányzati képviselõk, hanem "mindenfajta civil szervezetek" és mások, "akik veszik maguknak a bátorságot, és a ti nevetekben beszélnek, anélkül hogy veletek ezt megvitatták volna" - mondta roma önkormányzat tagjai elõtt a miniszter. Hozzátette, hogy nem akarja azokat a civil szervezeteket bántani, amelyek jelentõs szakmai munkát végeznek.
A megválasztott Országos Roma Önkormányzat a kormány elsõ számú partnere - szögezte le.
Mint mondta, arról még nem készült angol nyelvû tanulmány, hogy Magyarország azon kevés országok közé tartozik, ahol alulról építkezõ kisebbségi képviseleti rendszer mûködik, arról viszont már igen, hogy ez a kisebbségi rendszer korrupt és alkalmatlan.
Nagy eredménynek nevezte, hogy egy év alatt sikerült elérni azt, hogy a roma kultúrát és a magyarországi cigányság ügyét kötelezõen tanítsák az általános iskolában és a középiskola elsõ két osztályában is. Ez elõször fordul elõ Magyarországon - emelte ki.
Helyesnek tartja, hogy a diákoknak tanulniuk kell az etnikai hátterû vagy annak nevezett konfliktusok kezelését. "Pontosan tudjuk, hogy amit sokszor etnikai konfliktusnak tekintenek, annak semmi köze az etnikai konfliktushoz, hanem az a mélyszegénységben élõk közötti ellentét" - fogalmazott Balog Zoltán.
A megállapodás óta aláírt idõszakkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem szeretne egy olyan "sikersztorit" bemutatni és egy olyan listát felsorolni, amely szerint minden rendben van, mert szerinte ez nem lenne igaz.
A legnagyobb akadálynak a bürokráciát tartja, és ennek az a következménye, hogy lassabban haladnak az ügyek. A fontos azonban az, hogy "elõremegyünk, és olyan dolgoknak a kapujában vagyunk az egyéves évfordulón, amelyek a következõ hónapokban konkrét elõrelépést fognak jelenteni" - fûzte hozzá.
Beszámolt arról, hogy jelenleg 24 olyan európai uniós program van, amelyben a döntésekben szerepet játszik az ORÖ.
Hangsúlyozta: egy törvénymódosítás értelmében létre lehet hozni azt az országos foglalkoztatóhálózati rendszert, amelyre szüksége van a magyarországi cigányságnak.
Lezsák Sándor, az Országgyûlés alelnöke köszöntõjében kiemelte, hogy Balog Zoltán miniszteri kinevezése utáni elsõ hivatalos útja Lakitelekre, az ORÖ által szervezett konferenciára vezetett. Hangsúlyozta: "meg fogjuk tenni azokat a lépéseket, amelyek a közös boldogulásunkhoz vezetnek".
Farkas Flórián, az ORÖ elnöke a keretmegállapodás óta eltelt egy évet egy olyan befektetésnek nevezte, amely meghatározza az ország következõ húsz évét.
"Az ORÖ túl van azokon a nehézségen, amelyeket az elõzõ vezetés okozott köztartozások és egyéb kifizetetlen számlák hátrahagyásával" - mondta a szervezet elnöke.
Megfogalmazása szerint az "új romapolitika" szerkezete készen áll, és szakmaiságra, felkészültségre, erkölcsiségre épül.
Az egy éve aláírt keretmegállapodás egyik fõ célja, hogy 2015-ig legalább százezer munkanélküli romát vonjanak be a munkaerõpiacra. Célul tûzték ki emellett, hogy legalább tízezer roma fiatal érettségit adót képzésben vehessen részt, és legalább ötezer tehetséges roma fiatalnak adódjon lehetõség, hogy felsõfokú oktatásban vegyen részt, és be tudja fejezni a tanulmányait.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!