Folytatás Hogyan válogatja meg közvetlen kollegáit?
Van egy nagyon fontos dolog, amit évekkel ezelõtt fogalmaztam meg, de a mai napig igyekszem alkalmazni: ha mindenki csak annyit tud, amennyit én tudok, akkor az egyikünk felesleges. Nem tudom, hogy kinek mi az általános felfogása a vezetõi pozícióról, de az enyém az, hogy csak olyan munkatársakkal szeretem magam körülvenni, akik valamilyen értelemben többet tudnak, mint én. Ha tévedek, és rosszul választok, akkor attól szép csöndben megválok.
![]("arckep/kepek/galambos_2.jpg")
Önt a legutóbbi tanácsülésen megválasztották a stratégiai bizottság elnökének. Mi ennek a bizottságnak a funkciója, és mi az ön feladata?
Ez a bizottság az egyik „legsúlyosabb bizottság” lesz a Szegedi Tudományegyetemen. Ennek a bizottságnak lesz az a feladata, hogy felvázolja azt az irányvonalat, amelyen a Szegedi Tudományegyetemnek elõre felé kellene mennie. A problémát ott látom, hogy az alapokat az elkövetkezõ 3 - 5 évben kell lerakni. Aki ezt a munkát végzi, az nem fogja élvezni a munka gyümölcseit, de édessé teheti azt az õt követõknek. A veszély ott van, hogy csak érezni lehet a jó irányt, és túl sok az egyéni érdek. Aki azt hiszi, hogy ez a József Attila Tudományegyetem folytatása, vagy, hogy ez a kinõtt Juhász Gyula Tanárképzõ Fõiskola egyetemi keretekben, az óriásit téved. Ez egy új egyetem. A kezdésnek vannak nagyon szerencsés elemei, hiszen az egyetem létezõ felsõoktatási intézmények egyesülésével jött létre. Így a hagyományokat, az oktatási tapasztalatokat, a kutatási eredményeket, a hazai és nemzetközi kapcsolatokat mind hozza magával. Ez valahol borzasztó nagy hátrány is. Hadd mondjak egy hasonlatot. Azt mondták a közelmúltban nekem, hogy tulajdonképpen az egyesült egyetemben lévõ karok úgy kell, hogy viselkedjenek, mint egy családban a gyerekek: tudomásul kell venni, hogy egyszer az egyik gyerek kap egy kicsit többet, aztán a másik. A családban mindenki tudja, hogy elõbb - utóbb hozzá fog jutni a cipõhöz, a ruhához, a szórakozáshoz, mindenhez. Erre azt mondtam annak a kollegámnak, aki ezt mondta, hogy ez igaz akkor, ha a gyerekek elsõ házasságban születtek, és mindkettõnek az anyja és az apja ugyanaz. De ha a gyerekek már különbözõ házasságban születtek, és a második házasság eredményeképpen érett gyerekeket visszünk egy házasságba, akkor sajnos, ez nem így mûködik. Hanem mindenki nagyon figyel arra, hogy az õ gyereke pontosan megkapja azt, amit eddig megkapott, mert azt biztosítani akarja neki. Az integráció pedig a karok második házasságával jött létre, és a házasfelek nem mindig gazdag családból származnak. Egy integrációban nagy türelemre, megértésre, és sok - sok kompromisszumra van ahhoz szükség, hogy ebben a második házasságban mindenki jól éljen.
Ha nem lenne ennyire elfoglalt ember, mivel töltené legszívesebben az idejét?
Valószínûleg ugyanezt csinálnám. Megmondom, miért: nem dolgozom. Nem tudom megfigyelte - e már, hogy a magyar nyelvben van ennek a szónak egy pejoratív értelme. Az nem lehet jó, ha valaki dolgozni megy. Mindig azt szoktam mondani: bemegyek az intézetbe. Velem számtalanszor elõfordul, hogy hétvégeken is a szakmámmal foglalkozom, vagy történetesen olyan egyetemi anyagot olvasok, amire hét közben nem jut idõm. De ez engem szórakoztat. Ha nem ezt csinálnám, akkor vélhetõen hiányozna, és keresném a módját annak, hogy olyat tegyek, amit szívesen végeznék. Azt meg kell, hogy mondjam, azért utazni is nagyon szeretek.
Utazás! Svájcot többször említette.
Ott dolgozom. Ott valóban dolgozom egy cégnél, mert ott pénzt keresek.
Mi a véleménye az országról?
A jó sorsom úgy hozta, hogy a világnak nagyon sok országában jártam Ausztráliától az Egyesült Államokig, Szingapúrtól Hollandiáig. Tényleg nagyon sok helyen voltam. Az elsõ, amit le lehet szögeznem, igaz az a hír, hogy Svájc a világ egyik leggazdagabb országa. Szeretem Svájcot abban az értelemben, hogy gyönyörû tájai vannak, hogy tisztaság van, rend van, jólét van, mindenki tudja a dolgát. Ami nem tetszik Svájcban: az emberek nagyon zárkózottak. Tényleg nagyon befele fordulnak. Ha kicsit kiélezem a helyzetet, akkor azt mondhatom, biztos van Svájcban olyan két kollegám, aki egymás melletti szobában dolgozik, mondjuk öt éve, de lehet, hogy nem tudja, van - e gyereke a szomszéd szobában ülõ kollegájának. Még nem láttam például két svájcit együtt távozni a munkahelyérõl. Bent remekül elvannak, mint munkatársak. De nem érdekli a szomszédjának a sorsa, nem érdekli, hogy mit fog csinálni munka után. Nagyon visszahúzódóak, nehezen fogadnak be idegeneket, külföldit meg még nehezebben.
Önnek hogyan sikerült?
Nem panaszkodhatok, de ennek több összetevõje van. Elsõsorban azért, mert a cég két tulajdonosával vagyok nagyon jó viszonyban, ez ad a többiek elõtt egyfajta respektet. Másrészt meg vállalom, hogy én mentem oda, nem õk jöttek ide, tehát nekem kell hozzájuk alkalmazkodnom. Ez nekem nem esik nehezemre. Ha kimegyek, aszerint kell élnem, ami ott a szokás. Mondok egy példát. Mindig meg szoktam állni a zebra elõtt, még akkor is, ha a járókelõ csak a zebra szélén áll. Mert kint ezt szoktam meg. Azt, hogy udvarias vagyok. Más azt mondja nekem, aki mellettem ül az autóban, hogy miért nem darálod el õket? Mert nem ahhoz vagyok hozzászokva. Nagyon sokat tanultam kint. Amit például onnan hoztam magammal, az az, ami itt a Fõiskola épületében látható. Elõbb - utóbb mindenki tiszteletbe fogja tartani azt, hogy itt rend van. Még az is, aki otthon ehhez nem szokott hozzá. Azt valahogy mélyen magában mindenki érzi, hogy ami tiszta, azt nem illik összekoszolni, ahol rend van, ott nem illik rendetlenséget csinálni, a folyosón nem szabad a szemetet eldobálni, és nem szerencsés cipõvel a falnak támaszkodni. Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan tudatosulni fog mindenkiben. Nagyon fontosnak tartom azt, - ez oktatókra és a hallgatókra is érvényes - hogy, aki belép a Fõiskola kapuján, az tudja azt, hogy a Tanárképzõ Fõiskolára jött be, és amikor a diplomáját megkapja, tudja azt, hogy innen távozott.
Árvai Mara
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!