(MTI) - A Külügyminisztérium azt javasolja az Egyiptomba utazni készülõknek, hogy megfelelõ körültekintéssel tervezzék meg útjukat, és csak halaszthatatlan esetben utazzanak oda - mondta Tóth József külügyi szóvivõ az MTI-nek vasárnap.
Utazás elõtt tájékozódjanak a helyi viszonyokról, és kerüljék el azokat a helyszíneket, ahol esetleg valamilyen tömegmegmozdulás zajlik - tette hozzá. Az MTI azzal kapcsolatban kérdezte a szóvivõt, hogy két magyar turista egy kis szállodában rekedt Kairó központjában az ott zajló tüntetések, illetve a tüntetõk és a rendõrök összecsapása miatt.
A pár egyénileg, nem utazási iroda révén érkezett pénteken Egyiptomba. Vasárnap az MTI-nek telefonon elmondták, elõzõ nap Kairóban túráztak, a fõváros más részein semmi sem volt észlelhetõ, de a központba visszaérve már nem tudták megközelíteni szállodájukat. Végül helyi fiatalok segítségével jutottak el szállásukra, ahogy fogalmaztak, "a tûzvonalon keresztül".
Tóth József elmondása szerint az egyiptomi helyzetben az elmúlt hetekhez, hónapokhoz képest nincs érdemi változás, vannak bizonyos megmozdulások a fõváros egyes részein, ami összefügg a közelgõ választásokkal is. Rámutatott, hogy nehezen megjósolható, képlékeny a helyzet az országban. Megismételte, hogy utazás elõtt mindenképpen ajánlatos tájékozódni, többek között a szállásadónál is, hogy ott, a környéken milyen a konkrét helyzet.
A Külügyminisztérium honlapján, a http://www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Konzuli_informaciok/Utazas_kulfoldre/ címû oldalon a világ országaira lebontva bárki tájékozódhat a beutazási feltételekrõl, vízum-megállapodásokról illetve böngészhet az utazási tanácsok között.
A Külügyminisztérium az interneten is olvasható április 4. óta érvényes felhívásában nem javasolja a beutazást Egyiptom nagyvárosaiba (Kairó, Szuez, Alexandria, Iszmailíja), továbbá a Luxor-Hurghada közötti szárazföldi útvonalon történõ közlekedést, valamint a szállodán kívüli programokat és a belföldi egyéni utazásokat sem. Az ország többi részét a "fokozott biztonsági kockázatot rejtõ országok és térségek" kategóriában szerepelteti. A javulást mutató helyi közbiztonsági helyzet alapján ugyanakkor, fokozott körültekintés mellett, újra biztonságosnak tekinti a szervezett tengerparti szállodai üdülést a Vörös-tenger vidékén (Sarm-es-Sejk, Dahab, Hurghada), továbbá Luxorban, Asszuánban, Abu-Szimbelben, valamint a nílusi csoportos hajóutakat.
Ezzel kapcsolatban Tóth József azt mondta, hogy ha a helyzet olyan mértékben romlana, ami újabb utazási tanácsok kibocsátását indokolná, akkor ezt meg fogják tenni, de egyelõre nincs ilyen helyzet. Most tehát még a jelenleg érvényben lévõ tanácsokat vegye mindenki figyelembe, aki pedig ott kerül bajba, lépjen kapcsolatba a nagykövetséggel, és a konzulok megadják a szükséges segítséget, ahogy az nemrég egy egészen más esetben, a hurghadai buszbalesetnél is történt.
A Tahrír tér közelében a hotelben rekedt magyar párt illetõen elmondta: a nagykövetség kapcsolatba lépett velük, s azt tanácsolta nekik, hogy ne mozduljanak ki a szállodából, zárják be az ablakot, hogy a könnygáz ne juthasson be a szobájukba, s várják meg, amíg a helyzet lecsillapodik. Azon a területen szinte rendszeressé váltak az ilyen tömegmegmozdulások, ez tehát nem jelent "újdonságot" - tette hozzá a külügyi szóvivõ.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!