(MTI) - Nehéz helyzetbe került a Miskolci Nemzeti Színház, miután a fenntartó önkormányzat 88 millió forintot zárolt költségvetésébõl. A Magyar Színházi Társaság által is kifogásolt döntés azonban Kriza Ákos (Fidesz) miskolci polgármester szerint elkerülhetetlen volt.
Kriza Ákos polgármester az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében kiemelte: ilyen döntést csak akkor hoz meg egy városvezetõ, ha nincs más lehetõsége. Felidézte, hogy a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója közleményben közölte: ez a döntés elbocsátást nem jelent a színháznál, csupán a bemutatók átcsoportosítását vonja maga után. "Vagyis Halasi Imre alkalmazkodott a megváltozott helyzethez, amit ezúton is köszönök neki" - tette hozzá. A miskolci önkormányzatnak a következõ hónapokban úgy kell gazdálkodnia, mintha csaknem kétmilliárd forinttal kevesebb pénze lenne. Fontos tudni, hogy ezt az összeget az önkormányzat nem elvette, hanem zárolta. A pénzek befagyasztása érinti az oktatási intézményeket és a polgármesteri hivatal mûködését is - fogalmazott a polgármester, aki hangsúlyozta: Miskolc város vezetése azon dolgozik, hogy a zárolást minél hamarabb feloldhassa. Halasi Imre, az ország elsõként megnyílt kõszínházának direktora korábban brutálisnak nevezte a színház idei költségvetésének megkurtítását, ugyanakkor azt is elmondta: bízik abban, hogy az úgynevezett zárolás csak ideiglenes lesz, és nem elvonás, s amennyiben javul Miskolc költségvetésének helyzete, megkapják a teátrumnak odaítélt pénzt. A miskolci önkormányzat augusztus 11-i rendkívüli közgyûlésén határozott arról, hogy 88 millió forintot zárol a teátrum márciusban elfogadott, és már akkor is jelentõsen csökkentett költségvetésébõl. Az igazgató szerint ez rendkívüli nehézségeket állított a színház mûködése elé a 2011-2012-es évadban. Annak érdekében, hogy a pénzügyi zárolás ellenére a program lebonyolítható legyen, a mûsorterv átszerkesztésére, illetve több bemutató idõpontjának megváltoztatására kényszerülnek: a kisebb költségvetésû darabokat az évad elején, a többe kerülõket pedig késõbb állítják színre. Ugyanakkor egyetlen bemutató sem marad el, és a pénzügyi megszorítás ellenére a színházi alkalmazottak létszáma sem csökken - hangsúlyozta Halasi Imre. A Magyar Színházi Társaság csütörtökön levélben kérte Miskolc polgármesterét és az önkormányzati testületet arra, hogy oldják fel a Miskolci Nemzeti Színházat érintõ zárolást, miután az súlyos helyzetbe hozza az intézményt. Mivel egy színházi évad két költségvetési éven át finanszírozott, a tervezés és lebonyolítás amúgy is bizonytalan financiális háttérrel zajlik. A szezon tervezése a csökkentett támogatás miatt is nehezebb lehet, az ilyen, év közben elrendelt zárolás tovább nehezíti a helyzetet - mutattak rá. Emlékeztettek arra, hogy az érvényben lévõ elõadómûvészeti törvény értelmében az önkormányzatnak arányosan vissza kell fizetnie a központi támogatás azon részét, amellyel a fenntartó csökkentette saját támogatását. A színház így többszörösen vesztes lehet: csökken az önkormányzati támogatás, csökken a központi támogatás, s a nézõk elpártolása nyomán a saját bevétel is. A Miskolci Nemzeti Színházba több mint 10 ezer bérletvásárló, évi 150 ezer nézõ jár, hogy évente több mint 400 elõadást láthasson. A színház ötödik az országos és elsõ a vidéki nézettségi listán.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!