(MTI) - A vasárnapi sorsoláson a 15-ös boxot kapta Overdose a keddi, Royal Ascot-i futamra, ami a pannoniaoverdose.hu oldal elemzése szerint nem igazán elõnyös.
A pálya bal oldali, azaz a közönséghez közelebbi szélérõl kezdõdik a számozás, azaz a magyar ló a távolabbi széléhez közel fog elstartolni. A két rövidtávú ascoti nagyversenyben többször is húsz vagy annál több ló futott, ilyenkor mindig két részre szakadt a mezõny, a fele a pálya bal szélén, a másik a jobb szélén szinte külön versenyt futott. Az elmúlt években azonban a King,s Stand Stakesben a jelenleginél jóval kevesebb induló többnyire a pálya bal oldali korlátja mellé húzott. A honlap szerint ugyan nem lehet elõre tudni, most hogyan fog alakulni a futás, de ha utóbbi forgatókönyv valósul meg, az azt jelenti, hogy Overdose-nak akár jó pár méterrel többet kell futnia, mire balra húz, mint az alacsonyabb számú startboxból, a pálya bal szélérõl induló lovaknak, itt pedig õrületes iramban kezd mindenki, s pár métert is nehéz behozni. Ha viszont kihúz a jobb szélére, akkor az is elõfordulhat, hogy szinte egyedül fog futni. Az ascoti a világ egyik legszélesebb pályája, a két szélén futó lovak nem érzékelik egymást, így hiába végez valamelyikük a saját oldalán az élbolyban, az lehet, hogy az "összesítésben" csak a középmezõnyre elég. A két tízboxos startgépet a pálya középvonalával szimmetrikusan vagy a bal szélénél kezdve állítják fel (elvileg három fér el a pálya teljes szélességében, most kettõre van szükség), utóbbi megoldás meglehetõsen elõnytelennek tûnik a tízesnél magasabb startszámú lovaknak, így Overdose-nak is, ráadásul lovasának villámgyorsan kell döntenie, merre húzzon, s egy biztos, ascoti tapasztalatokkal nem rendelkezik. A közvetlenül mellõle rajtoló lovak közül Monsieur Chevalier nem számít jó kezdõnek, legutóbbi versenyein mindig hátrányból indult, Prohibit szintén nem a startjaival szokott az élbolyba kerülni. Ugyancsak a jobb szélrõl indul a legnagyobb esélyes, az ausztrál Star Witness (a 18-asból), de õ is inkább a végén szokott nagy sebességgel zárkózni. A múlt héten egyébként javultak Overdose esélyei, a szerdai törléseket követõen változtak a fogadóirodák által korábban kínált oddsok, Overdose feljött a negyedik-hetedik helyre. A honlap azonban megemlítette: nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez az elõrelépés elsõsorban annak tudható be, hogy három olyan lovat is töröltek azóta a mezõnybõl, amely korábban még elõtte volt ebben a sorban. Overdose, a hatéves angol telivér elsõ 12 versenyét megnyerte, majd súlyos, pályafutását veszélyeztetõ sérülést szenvedett 2009-ben. Miután felépült a savós patairha-gyulladásból, 2010 augusztusában - 14 veretlen futást követõen - kikapott Baden-Badenben. Azóta április 17-én, a németországi Hoppegartenben versenyzett elõször, ahol ismét régi önmagát mutatta: meggyõzõ stílusban futva, új pályacsúccsal nyert. A magyar ló legutóbb május 21-én versenyzett, és hetedik lett a Temple Stakesen, a Haydock Parkban. Mikóczy Zoltán többségi tulajdonos a múlt héten jelentette be, hogy megint Andreas Suborics lesz majd Overdose lovasa, aki mindkét idei versenyen - Berlinben és a Haydock Parkban - vitte, és akivel legnagyobb sikereit aratta 2008-ban - Hamburgban, Baden-Badenben, Párizsban és Rómában. Overdose ascoti 1000 méteres versenyét, a Group I-es King,s Stand Stakest kedden, magyar idõ szerint 16:05-kor futják.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!