(MTI) - Az MKB Veszprém sorozatban negyedszer, összesítésben 19. alkalommal lett bajnok a férfi kézilabda NB I-ben, miután a döntõben, vasárnap harmadszor is legyõzte, ezúttal drámai körülmények között 22-20-ra a Pick Szegedet.
A Tisza-partiak jól kezdtek, sokáig vezettek, majd a szünet elõtt már fej fej mellett haladt a két nagy rivális. Szünet után az esélyt megragadó vendégek 16-12-re elhúztak, ám hatalmas hajrát nyitott a Veszprém, és végül a maga javára fordította az ütközetet úgy, hogy az utolsó 13 percben csak egyetlen gólt kapott.
A finálé elsõ, május 3-i mérkõzését otthon 33-26-ra, a május 8-i találkozót pedig idegenben 33-20-ra nyerte a címvédõ, majd azért kellett két hét szünetet beilleszteni a programba, mert nyolc játékosát - Pericet, Gulyást, Eklemovicsot, Iváncsik Gergõt, Vujint, Terzicet, Sulicot és Perezt - kölcsön kérte és kapta a katari Al-Szadd a szerdán zárult dohai szupertornára.
A Szegednél két korábbi sérült, Vadkerti és Sulc is játszhatott, így a bokamûtéten átesett Katzirzot leszámítva mindenki pályára léphetett vasárnap zsúfolásig megtelt Veszprém Arénában.
Az elsõ gólt a vendégek dobták, a hazaiak elõször az 5. percben vezettek, ám sorozatban négyszer - köztük egyszer emberhátrányban - a Pick villant (2-5, 9. perc). A Veszprémtõl most búcsúzó Peric alig találkozott a labdával, ám szép lassan belejött a védésbe, így nem késett az egyenlítés. A hazaiak még arra is figyeltek, hogy a szintén távozó Lusnyikov gólt dobjon, noha az õ elsõ számú feladata a védekezés.
Negyedóra után, 6-6-nál a szegedi Törõ bokasérülést szenvedett, és nem tudta folytatni a játékot. A vendégeknél is voltak, akik utolsó meccsüket játszották a klub színeiben, és Butenko, valamint Stranovsky is nagyon gólveszélyesen kézilabdázott.
Váltott vezetéssel haladt elõre a két gárda, aztán 10-11-nél a hazaiak idõt kértek, de így is hátránnyal vonultak el pihenõre.
A második félidõ rémálomként hathatott a hazaiakra. A Szeged megérezte az esélyt, hogy most nem volt csúcsformában a Veszprém, amely sorra hagyta ki a ziccereket, Mikler pedig remekül védett, így tíz perc elteltével elõször fordult a kocka(12-14). És nem volt megállás, mert a Pick már 16-12-re is ellépett.
Begyújtotta a rakétákat a Veszprém, és a közönsége is ébresztõt kért tõle. Negyedórával a vége elõtt 14-16-ot mutatott az eredményjelzõ, majd újabb két szegedi találat esett. Füttyszó hallatszott a lelátóról, mert a kedvencek nagyon tompán játszottak. Peric büntetõt fogott, és amint „életjeleket" adott a hazai együttes, Skaliczki László, a rivális mestere idõt kért (49. perc: 16-18).
Hét perccel a vége elõtt még mindig kétgólos volt a szegediek elõnye, ám gyorsan egyenlített az utolsó erõtartalékokat mozgósító címvédõ (55. perc: 19-19). Vujin büntetõjével félóra után vezetett ismét a Veszprém (20-19). Lusnyikovot kiállították, Peric védett, és az emberhátrányban Iváncsik Tamás volt eredményes. Ezzel eldõlt a fantasztikus hangulatú ütközet. A Veszprém az utolsó 13 percben csak egyetlen gólt kapott, és ez döntõnek bizonyult. A hajrában Eklemovics a kiugró Stranovskyt lerántotta, amiért egybõl piros lapot kapott. A hetest Butenko bevágta, ám az emberhátrányban Vujin a lefújás pillanatában beállította a Veszprém újabb aranyérmét érõ találatot.
Az MKB kis híján ráfizetett, amiért nyolc játékosát is elengedte Katarba, és a rivális remekül játszott a kéthetes pihenõ után. Más kérdés, hogy ez sem volt elég a nyeréshez.
MTI Fotó: Kovács Anikó
MKB VESZPRÉM-PICK-SZEGED 22-20 (11-12)Veszprém, 5000 nézõ. Vezette: Dobrobits, Tájok
Veszprém: PERICS - Gulyás 3, Vujin 5 (1), Eklemovics 1, SULIC 3, Pérez 3, Iváncsik G. 2. Csere: Terzic, LUSNYIKOV 1 (1), Császár, Vilovszki 1, IVÁNCSIK T. 3, Nagy K.
Szeged: MIKLER - STRANOVSKY 6, Zubai Sz., Herbert, Bajorhegyi 1, Vadkerti, Törõ 1. Csere: Lékai 4, Baláz 1, Beocsanin, BUTENKO 6 (1), Grünfelder, Sulc 1
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/1
A hazai pontvadászatban immár három éve veretlen Veszprém ezt megelõzõen 1985-ben, 1986-ban, 1992-ben, 1993-ban, 1994-ben, 1995-ben, 1997-ben, 1998-ban, 1999-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben, 2005-ben, 2006-ban, 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben volt bajnok.
Bajnoki örökrangsor:
19-szeres bajnok: Veszprém
14-szeres: Bp. Honvéd
5-szörös: Bp. Spartacus
4-szeres: Elektromos, Tatabánya
3-szoros: Vörös Meteor, Rába ETO
2-szeres: Bp. Dózsa, Szeged
1-szeres: Debreceni Dózsa, Dunaferr, VM Közért
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!