Elkocsiztak hárommilliárd forintot?
Független Hírügynökség
2011 April 23, Saturday
Feljelentést tett a mezõgazdasági szakszolgálat autóinak bérlése miatt az elszámoltatási kormánybiztos - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
|
(Magyar Nemzet) Feljelentést tett a mezõgazdasági szakszolgálat autóinak bérlése miatt az elszámoltatási kormánybiztos - írja szombati számában a Magyar Nemzet. Budai Gyula hûtlen kezelés miatt tette meg feljelentését, a Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal korábbi elnöke ellen. A kormánybiztos gyanúja szerint Lukács László a hivatal kocsijainak eladásakor, illetve az új autók bérlésérõl szóló 2009-ben kötött szerzõdéssel minimum 500 millió forintos kárt okozott az államnak, de a hatéves bérleti futamidõ végére megállapított veszteség elérheti akár a 3 milliárd forintot is. A kormánybiztos szerint ha inkább a kocsik lízingelése mellett döntenek, az jóval olcsóbb, ráadásul az autók így végül állami tulajdonba kerülhettek volna. Budai Gyula szerint az ügyben felvetõdhet a "szükségtelenül vállalt többletteher" miatt a korábbi agrárminiszter, Gráf József felelõssége is, hiszen akkor a szervezet az õ irányítása alá tartozott.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!