A Fidesz újabb bejelentést tett a Legfõbb Ügyészségen
Független Hírügynökség
2011 April 22, Friday
Újabb Honvédelmi minisztériumi ingatlanügy miatt tett bejelentést pénteken a Legfõbb Ügyészségen Csampa Zsolt fideszes képviselõ.
|
Újabb Honvédelmi minisztériumi ingatlanügy miatt tett bejelentést pénteken a Legfõbb Ügyészségen Csampa Zsolt fideszes képviselõ. A Honvédelmi és rendészeti bizottság elmúlt 8 év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottságának elnöke a bejelentés után a sajtónak elmondta, Fehér József, a HM volt közigazgatási államtitkára jogtalanul igényelt még 2004-ben egy több mint 150 négyzetméteres, III. kerületi szolgálati lakást. Ráadásul a kormánypárti politikus szerint az ügyben a HM-mel kapcsolatban is felmerül a hûtlen kezelés gyanúja, ugyanis a III. kerületi lakás három hónap alatt kétszer cserélt gazdát és közben a minisztérium több mint 15 millió forintot veszített.
Csampa Zsolt elmondta: Fehér József az Ágoston utcában egy olyan 66 négyzetméteres lakásban lakott 2004-ben, amelyet korábban a felesége vett meg az önkormányzattól. A volt közigazgatási államtitkár ennek ellenére szolgálati lakást igényelt, és meg is kapta a III. kerületi San Marco utcában lévõ 153 méteres lakást, amelyet azóta is bérel. A fideszes képviselõ szerint a HM-es vezetõnek nem lett volna joga szolgálati lakást igényelnie, mivel ezt az erre vonatkozó rendelet abban az esetben tiltotta, ha az igénylõ vagy házastársa korábban már vett a HM-tõl, vagy az önkormányzattól lakást. A kormánypárti politikus szerint gyanúsak azok a körülmények is, ahogy a HM a 153 négyzetméteres III. kerületi lakást megvette. Az ingatlan 2003. decemberében került a tárca 100 százalékos tulajdonában lévõ HM EI Rt-hez 56 millió 343 ezer forintért. Majd a HM EI 2004 márciusában eladta a lakást egy Kft-nek 65 millió forintért, de 13 nappal késõbb a HM visszavásárolta az ingatlant 72 millióért. Tehát az állam a bejelentõk szerint 15 millió 657 ezer forintot veszített az ügyleten. A tájékoztató végén a fideszes képviselõ közölte, ez már a negyedik, HM-es ingatlanokkal kapcsolatos gyanús ügy, amelyet bejelentett az ügyészségen; tudomása szerint az elõzõ háromban már elindultak az eljárások.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!