Csupán egyetlen olyan kamerafelvétel került a rendõrséghez, melyen látszik az M3-as autópályán forgalommal szemben hajtó, majd késõbb Arnóth Sándor püspökladányi polgármester autójával ütközõ személyautó - értesült a Független Hírügynökség. Úgy tudni, az éjszakai felvételen nem látszik, hogyan került az autó a forgalommal szemközti oldalra, mint ahogy maga a baleset sem. A felvételbõl azonban kiderül, hogy a kocsi gyorsan hajtott.
A Független Hírügynökség azt is megtudta, hogy az autós szabálytalan viselkedése miatt több jelzés is érkezett a rendõrségre, de erre az idõ rövidsége miatt már nem lehetett reagálni a baleset bekövetkeztéig. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje elmondta: a boncolás után derül majd ki, hogy az autós fogyasztott-e alkoholt vagy valamilyen gyógyszert, kábítószert mielõtt a volán mögé ült. A nyomozók vizsgálják, hogy a férfi hogyan fordult vissza az autópályán, és hány kilométert tett meg a forgalommal szemben. A szóvivõ hozzátette: még tart az adatgyûjtés, a szemtanúk meghallgatása. Mint ismert, a három ember életét követelõ baleset az M3-as autópálya Miskolc felé tartó oldalán történt, a 42-es kilométernél, szerdán késõ este. A karambolban a vétkes autó vezetõje - egy 51 éves aszódi férfi - illetve a másik kocsiban utazó Arnóth Sándor püspökladányi polgármester, a Fidesz országgyûlési képviselõje és 57 éves sofõrje halt meg. A balesetnek részese volt egy kisbusz is, amely felborult ugyan, de a benne ülõk közül senki nem sérült meg.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!