Kisebb árhullámok alakultak ki szerdára a folyókon a Felsõ-Tisza vidékén, emelkedett a Tisza, a Szamos és a Túr vízszintje, de készültséget nem kellett elrendelni. A Krasznán és a Lónyay-fõcsatornán I. fokú árvízvédelmi készültséget tartanak fenn, a Lónyay árvízkaput nyitva tartják Szabolcs-Szatmár-Beregben 42 ezer hektár áll víz alatt, 41 településen folyik belvíz elleni védekezés, összesen 646 ingatlant veszélyeztet a víz. Tíz házból eddig 23 embert, köztük gyerekeket kellett kiköltöztetni - tudta meg a Független Hírügynökség szerdán.
Bodnár Gáspár védelmi vezetõ, a Felsõ-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója közölte: csaknem 42 000 hektárt borít belvíz a mûködési területükön, 8 belvízvédelmi szakaszon II. fokú, 4 belvízvédelmi szakaszon I. fokú a készültség. Kedden 13 nagyteljesítményû szivattyútelepet üzemeltettek, többségében napi 24 órában. Az átemelt belvíz mennyisége 2,4 millió köbméter volt. Több csatornaszakaszon kotrást végeznek. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon Varga Béla tûzoltó alezredes, a Polgári Veszélyhelyzet-kezelési Osztály vezetõje elmondta: a szerdai információk szerint 41 önkormányzat tart fenn II., illetve I. fokú belvízvédelmi készültséget. A megyében 646 intatlant veszélyeztet a belvíz, ezekben összesen 1799-en laknak. Hat településen (Nyíregyháza, Újfehértó, Szakoly, Bátorliget, Nagyecsed, Tiszavasvári) eddig 10 lakás vált lakhatatlanná. Egy ház összedõlt, 9 megsérült, ezekbõl 23 embert kellett kiköltöztetni, legutóbb egy háromtagú családot Bátorligeten. A védekezésben kedden 437-en vettek részt, közülük 156 közmunkás. Eddig 1800 homokzsákot használtak fel a védekezéshez. Szerdáig 62 vis maior igényt jelentettek be, összesen majdnem 200 milliós kárról, illetve védekezési költségrõl az önkormányzatok. Újfehértón megkezdõdött a Hepatitis A elleni tömeges védõoltás, szerdán és csütörtökön majdnem ötszáz ember kapja meg a vakcinát - tájékoztatott Nagy Sándor polgármester. A településen, ahol 200 ház van veszélyben, folytatják a szivattyúzást. Nyíregyházán 150 házat fenyeget a belvíz, újabb vízelvezetõ árok készült el, csütörtökön pedig kezdik annak az egy kilométer hosszú ároknak az ásását, amely Borbánya felõl, az úgynevezett Rühes rétrõl vezeti majd el a 20 hektáron álló belvizet. Itt komoly földmunkára lesz szükség, a domborzati viszonyok miatt magas partokat kell átvágni - mondta el érdeklõdésünkre Mussó László, a terület önkormányzati képviselõje. Hozzátette: az önkormányzat több felajánlást kapott vállalkozóktól, akik géppel és munkaerõvel is segítenék a védekezési munkát. Közben szerdán Borbánya újabb területérõl, a Bírószékrõl érkezett bejelentés a megemelkedett belvíz miatt. Itt korábban legelõ és nádas volt, s miután a terület magántulajdonba került, feltöltötték és kiadták rá az építési engedélyt.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!