Hat darab határozatot hozott a Nemzeti Közlekedési Hatóság, amellyel a BKV összes vasúthatósági engedélyét felfüggesztette, vagyis tévesek azok a sajtóhírek, miszerint csak libegõ és a HÉV engedélyérõl lenne szó - mondta Tarlós István fõpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján. Kitért arra is, hogy a BKV nem tájékoztatta teljes körûen a hatóságot a 2009-es pénzügyi beszámolója kapcsán, az NKH emiatt indított hatósági ellenõrzést. Hozzátette: az ügyrõl a városházán november 8-ig semmit sem tudtak. A városvezetõ már csütörtökön közölte, hogy vizsgálatot indított az ügyben a BKV-nál és a Városházán, most pedig felmerült benne a kérdés, hogy Kocsis István vezérigazgató maradjon-e a posztján. Mint mondta, ebben napokon belül döntés születik.
Tarlós István úgy fogalmazott: a legelképesztõbb hírek jelentek meg a napokban a BKV engedélye kapcsán. Hangsúlyozta: sem õ, sem sajtófõnöke soha nem nyilatkozott olyat, hogy az NKH csak a libegõ és a HÉV engedélyét függesztette fel. Hozzátette: a hatóság hat darab határozatot hozott, ami az összes vasúthatósági engedélyt tartalmazza, vagyis a villamosokat, metrókat és fogaskerekût is. Elmondta azt is, hogy a BKV nem tudná buszokkal sem pótolni a kötöttpályás közlekedést, mert 1100 busz hiányzik, gyakran az üzemképtelen járatok kiesését sem tudják megoldani.
A városvezetõ arról is beszámolt: a vasúti közlekedésrõl szóló törvény elõírja, hogy az érintett vállalat megfeleljen a pénzügyi elvárásoknak is. Kifejtette: a BKV 2010. május 27-én küldte meg a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak a 2009-es, vagyis az elõzõ évi beszámolóját. A hatóság június 15.-én kiküldött végzésében jelezte, hogy a cég nem teljesítette teljes körûen az adatszolgáltatást. Kocsis István vezérigazgató viszont úgy vélte: minden tekintetben megfelelt a benyújtott irat. A hatóság szeptember 20.-án arról tájékoztatott, hogy egy keszthelyi szakértõt bíztak meg a dokumentumok ellenõrzésével, ennek határideje október 15. volt. A BKV november 2.-án kapta meg az ezzel kapcsolatos végzést, a városvezetés, sõt a területet felügyelõ Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ugyanakkor november 8.-ig egy árva szót sem tudott az egészrõl - fogalmazott Tarlós István. Hozzátette: az NKH a 45 napos ügyintézési határidõ helyett 1 nap alatt meghozta az eljárást lezáró határozatot, hogy megkapta a szakértõi véleményt.
A fõpolgármester kitért arra is, hogy 2009. elejétõl 8 hitelminõsítési jelentés készült a BKV-ról, ebbõl 7 negatívan minõsítette a céget. Mint mondta, nyilvánvaló, hogy az elmúlt évek gazdálkodása vezetett odáig, hogy a következõ 12 hónap pénzügyi kötelezettségeit nem tudja teljesíteni a vállalat. Tarlós István arról is beszélt: nem minden szempontból érthetõ az NKH döntése, hiszen hasonló határozatot a MÁV esetében sem hoztak soha. Különösnek tartja az akció idõzítését is, mivel az új városvezetés mindössze 3 hete tett esküt. Mint mondta, a BKV nyilvánvalóan egy olyan hagyaték, ahol politikai kommunikációnak helye nincs, a hagyatékot fel kell dolgozni.
Tarlós István arról is beszámolt: a szakminiszterrel konzultált az ügyben. Úgy fogalmazott: az NKH határozata ebben a formában aligha marad érvényben. Azt, hogy ez pontosan mit jelent, nem fejtette ki.
Kérdésre válaszolva azt is elmondta: felmerül a kérdés, hogy Kocsis István BKV vezérigazgató marad-e a posztján, de ez még nincs eldöntve, napokon belül dõl el.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság egyébként hét elején függesztette fel a BKV vasúthatósági engedélyeit és hat hónapra ideiglenes engedélyt adott, ami alatt stabilizálni kell a cég pénzügyi helyzetét.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!