Már haza lehetne vinni, mégis egyelõre a kórházban hagyják a november elsején elvérzett kismama újszülöttjét. A család ugyanis úgy döntött, addig, amíg az asszonyt nem temetik el, nem tudnak kellõ figyelmet szentelni Dorina Csengének. Közben pedig ügyvédhez fordultak, hogy kártérítést kérjenek a kórháztól, az anya halála miatt. A család életét még egy újabb probléma nehezíti, el kell költözniük az albérletükbõl.
Egyelõre még csak a kecskeméti kórház újszülött osztályán tudja magához ölelni kislányát Csabi Péter. Bár Dorina Csenge már jól van és haza is vihetnék, csütörtökig mégis kórházban marad. Várhatóan szerdán lesz a temetés és addig nem tudnának rá kellõ figyelmet fordítani - mondta Csabi Péter. Mint ahogy korábban megírtuk, november elsején az asszony szülés után elvérzett a kecskeméti kórházban. A szülés közben nem voltak komplikációk, viszont utána olyan erõs volt a vérzése, hogy hiába operálták meg, nem tudtak rajta segíteni. A család ügyvédhez fordult, mert szerintük a kórház hibázott. Ezért kártérítést szeretnének kapni. Ábrahám László bízik abban, hogy peren kívül meg tudnak egyezni a kórházzal és a családot reményei szerint 40-50 millió forinttal kárpótolják. A család életét az édesanya elvesztésén kívül az is nehezíti, hogy a hónap végén ki kell költözniük az albérletükbõl, mert lejárt a szerzõdésük. Ezért a város önkormányzata segít nekik a lakáskérdés megoldásában. Katonáné Szabó Gabriella, alpolgármester azt mondta, hogy egy önkormányzati bérlakást kapnak, amelynek a méretét még nem tudják, mert az apával egyeztetni akarnak, hogy mekkora lakást képes fenntartani. A kislány anyukáját szerdán temetik.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!