Az eddigi eredmények és az exit-pollok alapján az ellenzéki Republikánus Párt gyõzött ugyan, de nem tudta megszerezni a többséget az amerikai szenátusban a kedden tartott félidõs választásokon. Biztos azonban a többsége a képviselõházban, ahol a demokraták nagyarányú vereséget szenvedtek el.
A száztagú szenátusból a keddi voksoláson 37 szék sorsa dõlt el. Az már most biztosnak látszik, hogy ebbõl 11-et a Demokrata Párt jelöltje szerzett meg. Megvédte például a demokraták eddigi szenátusi vezetõje, Harry Reid a székét Nevadában, de demokrata szenátora lesz Oregonnak, Kaliforniának, New York-nak, Vermontnak, Connecticutnak, Delaware-nek, Marylandnek, Hawaii-nak és Nyugat-Virginiának is. Tart még a verseny Washington államban, Coloradóban és Alaszkában, ám ha ezeket el is veszítik a demokraták, a jelenlegi negyven szenátorukkal és a most megnyert 11 székkel már megvan a többségük. Az eddigi adatok szerint a Republikánus Párt jóval több szenátori széket szerzett ugyan a mostani választáson a demokratáknál, ám a már most biztosan elnyert 23 szék és a meglévõ 23 nem biztosítja nekik a többséget. Érdekesség ugyanakkor, hogy elbukott például Illinois, Barack Obama egykori szavazókörzete, ahol a republikánus Mark Kirk nyerte a voksolást, vagy a szintén hagyományosan demokrata államnak számító Pennsylvania, ahol - hajszálnyi különbséggel ugyan, de - a republikánus Pat Toomey gyõzött. A képviselõházban azonban mostanra már biztos a republikánus többség: a 435 képviselõi helybõl eddig 233-at szereztek meg a republikánusok, és mindössze 174-et a demokraták. Azaz huszonnyolc helyért még tart a küzdelem, a republikánusok már átlépték a többséghez szükséges 218-as határt. A képviselõházi vereség egyébként igen súlyos Obama pártjának, a CNN szerint az eddigi 257 helybõl legalább hatvanat vesztenek el a demokraták. Hasonlóan nagyarányú veresége utoljára 1994-ben volt a demokratáknak: Bill Clinton elsõ elnökségének félidejében 52 helyet vesztettek el a képviselõházban. A keddi választásokon több államban döntöttek a kormányzói posztokról is, ahol - a várakozásoknak megfelelõen - szintén nagy volt a republikánus elõretörés. Érdekesség azonban, hogy például Kaliforniában a leköszönõ Arnold Schwarzenegger helyét a Demokrata Pártnak sikerült megszereznie, Jerry Brown gyõzelmével, míg Dél-Karolinában a republikánus Nikki Haley személyében megválasztották az elsõ indiai származású nõi kormányzót. A kaliforniaiak emellett véleményt mondtak arról is, hogy legális legyen-e az államban a marihuána. Az elõrejelzések szerint a voksolók 57 százaléka mondott nemet a Proposition 19 néven elhíresült javaslatra. Ha Arnold Schwarzenegger indítványát támogatták volna, akkor a 21 évnél idõsebb kaliforniaiak termeszthettek és tarthattak volna maguknál marihuánát, ami a becslések szerint egymilliárd dollárnál is több adóbevételt jelentett volna az államnak.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!