Papcsák Ferenc, a Fidesz-KDNP kormány elszámoltatási kormánybiztosa erkölcsrõl papol, miközben nyakig benne volt olyan ügyekben, amelyek kapcsán az erkölcs szóba sem kerülhet, ezért az MSZP azt javasolja, hogy jelentse fel magát - áll a szocialisták keddi közleményében. Papcsák délután jelentette be, hogy a jövõ héten polgári és büntetõpereket indítanak el az elõzõ kormányok által kötött tanácsadói szerzõdések ügyében.
Papcsák Ferencnek azt javasolja az MSZP, hogy foglalkozzon például a Gemenc Volán Zrt. ügyével, ahol a fideszes Horváth István szekszárdi polgármesterjelölt érintettsége miatt követelhetné az ügyészségtõl az azonnali vizsgálatot. Az MSZP szerint a fideszes elszámoltatási kormánybiztos korábban választási csalási ügyben is érintett volt, amelyben alpolgármesterét jogerõsen elítélték.
2003-ban még a fideszes Polt Péter fõügyész is Papcsák mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert 241 millió forint értékben kapott megbízást az Orbán-kormány informatikai titkárságától, miközben nem létezõ munkákat igazolt - írja az MSZP.
Az MSZP tehát azt javasolja, ahelyett, hogy nem bizonyítható ügyekben sajtótájékoztatókon követel lépéseket az ügyészségtõl és a rendõrségtõl, tartson sajtótájékoztatót saját ügyeirõl és ezt követõen haladéktalanul látogassa meg a legközelebbi rendõrõrsöt és jelentse fel magát.
Az elmúlt nyolc évben "államilag szervezett módon" herdálták el az adófizetõk pénzét különbözõ tanácsadói szerzõdéseknek álcázott megállapodásokkal - mondta Papcsák Ferenc elszámoltatási biztos kedden. A fideszes politikus szerint 2002 és 2010 között összesen 12 milliárd forintnyi megbízási és tanácsadási szerzõdést kötöttek állami cégek mindössze 12 társasággal. Kiemelten részesült négy vállalat: a Telkes Csoport, az IFUA Horváth&Partners Kft., a Develor Tanácsadó Zrt. és a Deloitte Tanácsadó Zrt. Ezek a nyolc év alatt 434 szerzõdés keretein belül összesen 7,8 milliárd forint állami pénzt nyertek el.
Papcsák Ferenc hangsúlyozta: még a jövõ héten elindítják a polgári pereket és büntetõ-feljelentéseket, de azt nem tudta megmondani, hány feljelentés lesz és pontosan mely ügyekben, illetve kik lehetnek érintettek kormányzati részérõl.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!