Az MSZP szerint veszélyezteti a fõváros tömegközlekedését a kormány azzal, hogy 62 napja nem fizette ki a BKV-nak járó 7,443 milliárd forintos többlettámogatást. Horváth Csaba, a szocialisták fõpolgármester-jelöltje keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: elfogadhatatlan, hogy a kormány egyoldalúan máshogy dönt, mint ami a szerzõdésben vállalt kötelezettsége.
A szocialista politikus elmondta: a kormány július 15. óta szerzõdést szeg azzal, hogy nem teljesíti a kormány és a fõváros közötti megállapodást a BKV többlettámogatását illetõen. Hozzátette: a 62 napos késedelem lassan ellehetetleníti a fõvárosi közösségi közlekedést. Példaként említette, hogy egy közmûcég hasonló esetben már szigorú felszólításokat küldene ügyfelének, esetleg szüneteltetné a szolgáltatást és brutális késedelmi kamatot számolna fel. Horváth Csaba arról is beszélt: arrogánsnak tartja, hogy a területért felelõs államtitkár válaszra sem méltatta, amikor a kifizetésrõl érdeklõdött. A politikus arra is felszólította a kormány, mondja el terveit a távhõ árára vonatkozóan, mert információi szerint januártól brutális áremelés várható. Hozzátette: most az MSZP-nek sikerült megakadályoznia, hogy a Fõtáv áremelését a fõvárosi önkormányzat magára vállalja a fogyasztók helyett. A Fõvárosi Közgyûlés augusztus 26-i ülésén Élõ Norbert MSZP-s képviselõnek volt ilyen javaslata, ugyanakkor ezzel egyidõben a Fidesz-KDNP is azt indítványozta, hogy a kormány közüzemi díjakra vonatkozó moratóriumát alkalmazzák, vagyis ne legyen áremelés. Horváth Csaba arra is kitért: Tarlós István, a Fidesz-KDNP fõpolgármester-jelöltje privatizációt tervez a tömegközlekedésben, mert az általa említett kiszervezések konkrétan ezt jelentik. Hozzátette: elfogadhatatlannak tartja, hogy ez a 4-es metró esetében is felmerült, ami napi 100 ezer utasával éppen a "zászlóshajója" lehetne a BKV-nak.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!