Bár már pénteken növelték a vonatok sebességét, még mindig vannak késések mind a dunántúli, mind pedig az észak-magyarországi vasútvonalakon. Utóbbiak esetében, fõképp Miskolc térségében a hosszú hétvégén is maradnak olyan szakaszok, ahol egyáltalán nem közlekednek a szerelvények. Itt buszok szállítják az utasokat.
A MÁVINFORM vasárnapi tájékoztatása szerint szombat óta - a Miskolc-Tornanádaska vonal kivételével - nem történt jelentõsebb változás a vasúton. Az említett vonalon, Edelény és Tornanádaska között ugyanis már nem a helyi volán viszi az utasokat, pótlóbuszokat indítottak. Mind a Dunántúl, mind pedig Észak-Magyarország árvíz által érintett vonalszakaszain már pénteken növelték a sebességkorlátozások felsõ határát, de még mindig vannak késések. Észak-Magyarországon, fõleg Miskolc térségében a hosszú hétvégén is maradtak olyan vonalszakaszok, ahol nem közlekedhetnek a szerelvények. Észak-Magyarország területén, a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon Nyékládháza és Miskolc-Tiszai pályaudvar között még mindig csökkentett sebességgel tudnak csak közlekedni a járatok, bár a sebességkorlátozás felsõ határát pénteken megemelték. Ugyanakkor a Tiszai pályaudvar-Felsõzsolca állomások között, a Sajó hídon továbbra is 40 kilométer per órás sebességkorlátozás van érvényben. Felzsõzsolca, Hernádnémeti és Bõcs között a Hernád hídon szintén sebességkorlátozás van. Mindezek miatt a vonatok továbbra is 10-15 perces késéssel tudnak csak haladni. A Miskolc-Nyíregyháza vonalszakaszon, Mezõzombor és Szerencs között a vízátfolyások miatt még mindig csökkentett sebességgel közlekednek a szerelvények. Ez további késéseket okoz a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza vonalon. A Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon, Olaszliszka, Tolcsva és Sátoraljaújhely között továbbra sem járnak a vonatok, pótlóbuszok viszik az utasokat. Ez 10-15 perces késéseket okoz a teljes vonalon. Ezen a szakaszon egyébként az ünnepi hétvégén is szünetel a vonatforgalom. A Vámosgyörk-Újszász-Szolnok vonalon, Jászapáti és Vámosgyörk állomások között sem járnak még a szerelvények, a pályát lezárták. Itt is vonatpótló autóbuszok közlekednek körülbelül 10 perces késéssel. A Vác-Balassagyarmat vonalon, Drégelypalánk-Balassagyarmat között is hasonló a helyzet az Ipoly áradása miatt. Az utasokat buszok viszik. Ezen a vonalon még mindig 5-10 perces késések várhatók. A vonatok ezeken a szakaszokon a hosszú hétvégén sem közlekednek. A Dunántúlon, a Budapest-Gyõr-Hegyeshalom vonalon, Nagyszentjános és Gyõrszentiván között a Bakony-ér áradása miatt a vonatok továbbra is csökkentett sebességgel járnak. Azonban egy szakaszon a sebességkorlátozás felsõ határát már növelhették, a vonatok változatlanul 5-10 perces késéssel közlekednek. Budapest-Pécs vasútvonalon Sásd és Dombóvár, illetve Döbrököz és Dombóvár között ugyancsak lassabban haladhatnak a vonatok, átlagosan 10-15 perccel hosszabb a menetidõ. A rendkívüli idõjárásra való tekintettel a Budapest-Pécs vonalon közlekedõ InterCity vonatok - csak úgy mint korábban - pót- és/ vagy helyjegy nélkül vehetõk igénybe, egészen éjfélig. A Dombóvár-Bátaszék vonalon, Dombóvár és Mágocs-Alsómocsolád között vonatpótlók szállítják az utasokat. Emiatt 10-15 perces késések várhatók. Az említett szakaszon az ünnepi hétvégén is szünetel a vonatforgalom. Pénteken a Kaposvár-Siófok vonalon Kapoly és Karád, valamint Tab és Áránd között sebességkorlátozást kellett bevezetni. Emiatt a szerelvények továbbra is 5-10 perccel hosszabb menetidõvel közlekednek.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!