Vádemelést javasol a rendõrség három gárdista ellen
Független Hírügynökség
2010 April 20, Tuesday
Vádemelést javasol a rendõrség három gárdista, köztük a gárda fõkapitánya ellen - közölte a rendõrség.
|
Vádemelést javasol a rendõrség három gárdista, köztük a gárda fõkapitánya ellen - közölte a rendõrség. Mindhármuk ellen azért nyomoztak korábban, mert a Magyar Gárda jogerõs feloszlatása után is egyenruha viselésére szólították fel társaikat és vezényszavakkal utasították õket. Az ügyek iratait átküldték az illetékes ügyészségnek.
A Budapesti Rendõr-fõkapitányság keddi közleménye emlékeztet, hogy tavaly nyáron a Fõvárosi Ítélõtábla jogerõs határozatával feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományõrzõ és Kulturális Egyesületet. Mivel az egyesület szervezte a Magyar Gárda Mozgalmat is, ezért a feloszlatás kiterjedt arra is. A gárda fõkapitánya ennek ellenére a mozgalmat tovább mûködtette és tagtoborzókat is szervezett. A feloszlatás után néhány nappal a fõvárosi Erzsébet téren, majd a Szabadság téren megtartott demonstráción a gárdistákat egyenruhájuk viselésére szólította fel és bejelentette, hogy a mozgalmat - a bírói döntés ellenére - tovább mûködtetik. A rendõrség szerint beszédével és magatartásával általános engedetlenségre szólította fel az ott lévõket, ezzel pedig kimerítette a hatósági rendelkezés elleni izgatás bûntettét és a folytatólagosan elkövetett egyesülési joggal való visszaélés vétségét. A gárda két másik vezetõje ellen azért indult korábban nyomozás, mert tavaly novemberben a Kosztolányi Dezsõ téren vezényszavakat adtak ki a gárdistáknak és irányították õket. A rendõrség szerint ezzel megvalósították az egyesülési joggal való visszaélést. A nyomozók az eljárás közben több mint száz tanút hallgattak ki, többek között az egyesület alapítóit, akik közül már többen kiléptek a szervezetbõl. A rendõrség szerint a nyomozás arra is rávilágított, hogy a gárda egy "katonai hierarchia alapján, parancsuralmi rendszerben felépített és mûködtetett szervezet, amelynek nyíltan vállalt célja a rendfenntartás a rendõrség mellett vagy helyette, az állam rendfenntartó monopóliumának megtörése".
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!