Maximálisan elégedett, sikernek könyveli el az országgyûlési választásokon elért eredményt, és már az önkormányzati választásokra készül Seres Mária. A Civil Mozgalom vezetõje kedden Nyíregyházán, sajtótájékoztatón értékelte a szervezet megalakulása óta eltelt kilenc hónapot.
Elégedettek lehetünk, hiszen bebizonyítottuk, hogy pénz és szervezett háttértámogatás nélkül, pusztán a lelkesedés és a tenni akarás erejével is lehet eredményeket elérni - mondta keddi sajtótájékoztatóján Seres Mária, a Civil Mozgalom vezetõje, aki Nyíregyházán indult a jelöltként. Elmondta: csak 24 jelöltjük volt, ez országosan nem számottevõ, de az általuk elért eredmény nagyon bíztató a jövõt illetõen. Ennyi idõ alatt és ilyen szûkös lehetõségekkel ez még senkinek sem sikerült a rendszerváltás óta - fogalmazott. Csaknem 10 százalékos saját eredményével szintén elégedett Seres Mária, bár azt remélte, sikerül bejutnia harmadikként a második fordulóba, de választókerületében a Jobbik megelõzte, csak negyedik lett. Semmiképp nem tekinti azonban ezt kudarcnak, mert - mint fogalmazott - "ezen a választáson nagy fejek hullottak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is, az emberek ezúttal nem személyekre, hanem pártokra, logókra, óriásplakátokra szavaztak." Arra a kérdésre, hogy más pártok állva maradt jelöltjei közül kit támogatnak, azt felelte: a második fordulóval már nem foglalkoznak, tolták õket jobbra is, balra is, õk sehová sem tartoznak. Seres Mária azt mondta: optimisták és elégedettek a civilek, mert szereplésük számukra azt üzeni, hogy tovább kell építeni a szervezetet, készülni kell az önkormányzati választásokra. A Civil Mozgalom 3200 településen szeretne jelen lenni az önkormányzati választásokon, és polgármester-jelölteket is állítani kíván. A Független Hírügynökség kérdésére, hogy Nyíregyházán van-e már polgármester-jelöltük, Seres Mária azt felelte: errõl még korai lenne nyilatkozni. Azt viszont elmondta: abban bíznak, hogy mindenképpen sikerül majd frakciót alakítaniuk, mert a civilek számára az önkormányzat az igazi terep.
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!