Amint megláttam a kifli-boltból kilépõ s a Korzóra forduló tanszékvezetõ egyetemi tanárt, szájában egyszerre két szendviccsel, melyeket féltõn szorított s tömött rágószervébe... megértettem Mikszáth mondását: idõvel kikopunk a világból... Menthetetlenül régiek leszünk, akik mára csak voltunk.
Az újak onnan ismerszenek, hogy nem tartanak attól, amit nekünk még tiltottak. Õk szemérem nélkül bunkósodnak, mi félve-szorongva...
* * *
Jól nézel ki, mondom szemrebbenés nélkül, egykori osztálytársamnak. Na, azért te sem panaszkodhatsz, borítja rám a reményt, miközben eszembe villan: ugyan mertem volna-e valaha is, mondjuk félszáz éve dicsérni küllemét, a vaskos sértés veszélye nélkül...
* * *
Komolytalanul érdeklõdve hogyléte felõl, váratlan részletesen válaszol a taxi sofõr: bár az asszony nem szereti, nem is csinált még soha, de most olyan körmös pacalt fõzött, hogy õ azóta is nyalja kezét-lábát, ha rágondol.. mégis, amikor azt látta, hogy ezek már megint éneklik az Internacionálét, hát megállt kezében a kanál! Azért fölállt, kérdem galádul. Ülve ette a pacalt (a körmöset) meg ezekért nem is ugrott volna talpra, csak erõsen meglepõdött...
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!