Sokan, sokszor és sokféle képen elmondta már a véleményét a dicstelen négy napról, sõt ha igazságos akarok lenni, akkor a szerdai és pénteki dicstelen napokról. Mert a kedd azért még így utólag is szívmelengetõ, bár semmit sem ért.
Én tudatosan hallgattam a francia, majd a spanyol meccs után is, mert egy csapat megítéléséhez (mi több elítéléséhez) több idõ, több meccs szükségeltetik. Ráadásul ennek a két meccsnek a továbbjutás szempontjából nem volt igazi jelentõsége. Illetve lett volna, ha azon a két meccsen három pontot szerzünk. De erre reálisan nem volt esélyünk. Nem volt hisz a magyar csapatok ritkán képesek egymás utáni két napon, két világklasszis csapat ellen nyerni, mit nyerni, jól szerepelni se!
A francia meccsen vagányan játszottunk, néhányan nagyon jó teljesítményt nyújtottak, na meg a gall kakasosok betliztek, igaz nem terített betlit, csak olyan ötforintosat (idõsebbek kedvéért, ötven filléreset) és mi megkontráztuk ezt 55 percen keresztül. Az utolsó öt minutumban azonban már látszottak az igazán gyenge pontjaink. Elvesztettük a már megnyert egyik pontot, de az olimpiai és világbajnok elleni döntetlen még így a csoda kategóriába tartozott.
Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy a franciák ritkán szokták az elsõ hétre tervezni a csúcsformájukat, azt a hónap utolsó napjára hegyezik ki! Akkor lesz ugyanis a döntõ.
A spanyolok viszont mindkét, úgymond könnyebb ellenfelük ellen erõdemonstrációt tartottak, ráadásul két „különbözõ" csapattal. Már nem tudom, jól emlékezem, de mintha a csehek ellen megnyert meccsen Albertó Entrerrios alig volt pályán. Azt a meccset Iker Romero kapta jutalomjáték címén. Rivera kapitány ismeri a mondást a két dudás és a csárda összefüggésében.
Azért volt egy jelentõs különbség a cseh-spanyol és a magyar- spanyol meccs között. A csehek húsz percig teljesen nyílttá tették az összecsapást, végig vezetve, 10-10-ig. Amikor pedig látták, hogy sansztalanok Jicha nélkül (Akit a magas és erõs spanyol védõk, meg a mélynövésû Viktor Tomas együttes erõvel levettek a pályáról), nem szégyenkeztek azért, hogy a hispánok feltörlik Velük a taraflexet.
Mi szégyelltük, de tenni semmit sem tudtunk ellene. Lealáztak Bennünket rendesen. De ez még emészthetõ volt. A cseh knédli azonban már megakadt a torkunkon.
Mi vezetett ahhoz, hogy „Holubár vágja le Toldi Miklóst".
Az okok, szerintem (hangsúlyozom, szerintem) a következõk:
Nincs a csapatnak kapitánya, vagy inkább nevezzük vezérnek. Nikola ugyan karjára húzta a szalagot, de terített betlit játszott a három meccsen. Ami azért érthetetlen a számomra, mert nem egyszer a jobbátlövõ kivételével saját jelenlegi, vagy fél évvel ezelõtti klubtársaival játszott. Vezér nélkül pedig a sereg össze-vissza csatangol a harctéren és lekaszabolják. Jelzem Nikola topformája esetén a francia meccs tuti a miénk!
Nem tudunk védekezni! Pedig állítólag ez a könnyebben megtanulható és megtanítható játékelem. Ráadásul a szövetségi kapitány olyan szintû védõjátékos volt, Akit már visszavonulás után le akarta igazolni a Kiel egy súlyos érült középsõ védõje helyett.
Most itt nem kezdenék bele a középsõ védõink lassú lábmunkájába, ami persze egyenes következménye a lassú gondolkodásuknak. Nem beszélnék a nyújtott karú lökésekrõl, az arcra mért ütésekrõl, s a rengeteg, sajnos zömében jogos kiállításról sem.
Nem csoda tehát, hogy a kapusaink nem tudtak igazán maradandót alakítani, hisz védelem nélkül nem lehet! Lásd Omeyert ellenünk!
Támadásaink vagylagosak voltak, egy-egy kimagasló teljesítménnyel a franciák és közepessel a másik két meccsen. Kevés megkomponált támadásunk volt, pedig egy olyan csapatnak, amelyiknek nincsenek klasszis átlövõik (vagy éppen az egyetlen világklasszis lövõje, Madridban tv kommentátor), azoknak igen is kellene normális alapjátékának lennie.
Mert könnyû volt komoly taktika nélkül harcolnia a másik három csoportbeli gárdának (most tekintsünk el a gallok „szokásos" gyenge kezdésétõl), mert olyan galaktikus lövõik vannak, mint Filip Jicha (Kiel), Karabatic (Monpellier, s elõtte Kiel), Iker Romero (Barcelona) Alberto Entrerrios (Ciudad Reál). Olyan kapusaik vannak, mint Omeyer (Kiel), Martin Gallia (Lemgo), Hombrados (Ciudad Reál).
De folytathatnám a sort a védõkkel, Kubestõl, Dinarton át Morrosig, tehát minden poszton klasszisokkal vannak felvértezve az ellenfeleink, de még az úgynevezett kiegészítõ embereik is a topligák csapataiban szerepelnek.
Ezzel szemben a mieink:
Fazekas Nándi az elmúlt fél évben mondjuk két félidõt védett komoly csapat ellen. Puljezevics a Kolubarában nem szárnyal Hannoverben, viszont magára talált, a mostani statisztikáját inkább nem írnám le.
A szélsõink, amikor kaptak labdát, jobbára hozták magukat, ott még úgy ahogy nem volt gond. A beállónk közül Such Timuzsin a védekezésben jeleskedett (errõl már fentebb írtam hogy gyakorlatilag nem volt védelme a gárdának), támadni talán ha három alkalommal engedték fel.
Gál Gyuszi, jó hogy az EB elõtt aláírta a zágrábi szerzõdését, s ezzel mindent elmondtam Róla. Bár becsületére legyen mondva kettes védõnek már tíz éve alkalmatlan, támadásban, pedig ezúttal nem volt Nikola (fejben) a pályán. Laluska Balázs pedig eddig sem a passzairól volt híres. Zubai Szabi csak a csehek ellen kapott bizalmat, ott is csak rövid ideig, így bár örülünk a góljainak, de azok már akkor születtek, amikor már elment a meccs.
Császár Gabi. Igazolta a kapitányi döntést. Csoknyai ugyanis úgy gondolta, hogy Csaszira majd a középdöntõkre lesz igazán szükség. Tegnap Õ volt a legjobb magyar.
Krivokapics jó kezdés után visszaesett, elfáradt. Jelenlegi edzettségi állapotából következett ez az ív!
Laluska Balázs ennyit tud. Jó iparos ember, valószínûleg nem ad majd koncertet a Scálában.
Katzirz Dávid is ennyit tud, de ez legalább elegendõ! Nem kapott komoly zárásokat, jó labdákat, s ha nem ad el ennyi labdát keresztbe, akkor még igazán dicsérni lehetett volna. Ilyés Feci egy fantasztikus meccset produkált a franciák, egy a közepesnél kicsit gyengébbet a spanyolok és egy rebetlit a csehek ellen. Ez azért is nagy probléma, mert jelenleg Õ az egyetlen játékosunk, Aki top bajnokság relatíve élcsapatában játszik. Ha valakinek, hát Neki kellett volna vezérnek lennie. Mint mondjuk Jichának a cseheknél.
Apropó Jicha. Ha jól emlékszem a legutóbbi tétmeccsünkön, amikor legyõztük a cseheket, végig hisztizte, durcáskodta a meccset és lõtt talán hat gólt. Amióta ráépül a Kiel megváltozott és tegnap 18 lövésbõl 14 vágott be a mieinknek, s adott vagy nyolc gólpasszt Filipnek, amikor kimentünk Rá.
Hogy miért jutottunk idáig? Az már egy másik történet, ha van rá igény arról is megírom a véleményemet. Mondjuk a februári sítáborom alatt. Akkor lesz rá idõm.
Remélem, Aki elolvasta nem bánta a rászánt nem kevés idõt. Én is csak azt bánom, hogy errõl, s nem a fantasztikus továbbjutásról „kellett" írnom.
Barok István (testnevelõ, kézilabda szakedzõ)
,
2
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
Csné Ica 2010 January 24, Sunday, 10:38:56
Kiöszönjük,és nagyon igaza van!!!!!Sajnos.Várom a további véleményét is.Üdvözlettel,és kellemes sielést kivánok.Csné.
hamankato 2010 January 23, Saturday, 16:30:50
Az írás találó,remek értékelés.Köszönjük! Feltétlenül várjuk az okok megírását,miért jutottunk idáig!