December 12-13-án zajlott a Rövidpályás Gyorskorcsolyázók Mikulás Kupa elnevezésû rangos nemzetközi versenye Budapesten a Gyakorló Jégcsarnokban. Az évek óta hagyományosan december elején megrendezett versenyen osztrák, szlovák, cseh, holland, spanyol, bolgár, szerb, svájci és magyar versenyzõk léptek jégre a legkisebbektõl az olimpiára készülõ felnõtt versenyzõkig. A színvonalas futamokra nem lehetett panasz, számos elõzés, látványos manõver ,izgalmas célba érkezés tette színessé a versenyt. A felnõtt nõknél az Olimpiára készülõ Heidum Bernadett gyõzött, megelõzve Huszár Erikát és Keszler Andreát. Lajtos Szandra az olimpiai kvalifikációs teszt után ismét legyõzte vetélytársát Dénes Verát és 2 távon is a 4. helyen végzett. Biztosan állt a lábán és visszavert minden támadást. Az edzõbizottság korábbi döntése alapján a két versenyzõ közti 5 x 1,5 körös váltóteszt gyõztese utazhat az Olimpiára. A teszten Szandra 3 másodperccel legyõzte ellenfelét így készülhet az Olimpiára. Jelenleg tartalékként számítanak rá, de bevetésre készen áll és reménykedünk, hogy rajthoz állhat majd Vancouverben.
A felnõtt Férfiak mezõnyében Knoch Viktor gyõzött, itt indult Oláh Bence is aki ugyan még junior korú de a felnõttek mezõnyében is megállta a helyét, 1500 m-en döntõs volt , 1000 m-en és 500 m-en pedig a 'B' döntõben állt rajthoz és 6. helyen végzett ami remek eredmény hiszen csak felnõttek voltak elõtte. Kónya Zsófia papírforma gyõzelmet aratott és minden távot megnyerve készülhet a jövõ hétvégi következõ megmérettetésre.
Fiatalabb versenyzõink közül Jászapáti Petra aranyérmet szerzett, miután 777 m-en és 333 m-en is nyert. Ugyanebben a korcsoportban Szemmári László 5. helyezése dícséretes.
A legfiatalabb versenyzõknél Simon-Jójárt Richárd aranyérmet szerzett míg Révész Gergõ ezüstérmet vihetett haza. A harmadik táv döntõje elõtt mindketten ugyanannyi ponttal álltak így az utolsó táv döntött Simon-Jójárt Richárd javára. Jászapáti Péter pedig 5. helyen végzett ugyanebben a korcsoportban.
A hétközbeni Olimpiai kvalifikációs szétlövésen Lajtos Szandra legyõzte vetélytársát Dénes Verát így õ utazhat tartalékként az olimpiára.
Mikulás Kupa.2009.december 12-13. Budapest
- Az SZKE versenyzõinek eredményei:
Jun. F. 1. Simon-Jójárt Richárd
2. Révész Gergõ
5. Jászapáti Péter
Jun. E. 5. Szemmári László 1. Jászapáti Petra
9. Somodi Máté
10.Srdjan Peceric
Jun. B. 6. Dragan Peceric 1. Kónya Zsófia
Felnõtt. 8. Oláh Bence 5. Lajtos Szandra
10. Papp Krisztina
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!