A romák elleni támadások mögött a rendõrség kiképzett fegyverforgatókat vél felismerni. Fegyverforgatók pedig lehetnek sokfélék. Az elképzelések szerint vagy leszerelt testületi tagok, vagy más kiképzettek, például vadászok. De itt van az utóbbi bolíviai eseménysor, ahol kiderült, olyan magyarok kerültek középpontba, akik sem rendõrök, sem katonák, sem vadászok nem voltak. Voltak viszont ilyen vagy olyan háborús résztvevõk, magyarán zsoldosok, akiknek sokkal inkább életeleme a harc és a gyilkolás.
Az sem közömbös, hogy hol történtek a romagyilkosságok? Nem össze-vissza mindenfelé, de nem ám. Magyarország észak-keleti, az országhatártól számított nem is túl széles sávjában, legtöbbször autópályák és fõútvonalak mentén. Lehet, mert itt élnek romák nagyobb számban? Nem valószínû, mert romák az ország más területein is élnek, és jellemzõen zárt településrészeken. Igen, a pécsi támadás kilóg a sorból. Tehát a földrajzi helyzetnek megvan a maga jelentõsége.
A háttérben ott a rasszizmus, amiként azt egyesek nyíltan vagy burkoltan hirdetik pártpropagandájukban, újságcikkeikben.
Lehetnek titkos kiképzõhelyek is ennyi erõvel, ahol a harcra készítik fel az önkénteseket. S ha vannak ilyenek, vannak gyilkolásra kiképzettek is, akik már alig várják, hogy használják tudományukat.
Amikor a hazai viszonyok feszítettek voltak az elmúlt húsz évben, emlékezhetünk sorozatos robbantásokra. Aztán kiderült, hogy nem is annyira belsõk lehettek az elkövetõk, sokkal inkább külhoni megbízottak. A megbízókra nem derült fény máig sem. A megbízottak azonban képzett robbantók voltak, ehhez kétség sem fér. Vagyis, most sem hagyhatók ki a számításból a megbízást végrehajtók.
A megbízók is többfélék lehetnek. Lehetnek hazai megbízók, akiknek érdekében áll, hogy a káosz képzetét keltsék, és igazolhatók legyenek azok a politikai célok, amelyeket általa kívánnak elérni. Lehetnek külföldiek is, akiknek céljait az szolgálja, ha a magyarországi belsõ biztonsági helyzet romlik olyankor, amikor a gazdasági világválság önmagában is ebbe az irányba hat.
A feltételezhetõ megbízókban - ha kizárható a magányos gyilkos teória - legyenek akár belföldiek, akár külföldiek, ami közös vonás lehet, az ország destabilizálási szándéka, a romák lázítása a többségi társadalom ellen.
És ettõl válhat még valószínûbbé a kiképzett gyilkos teória.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!