A válság megbonthatja a nemzedékek közötti szolidaritást is. Ennek olvasható jele az a fajta - amúgy érdekes egy - vélemény, hogy a fiatal generáció „szimplán a gerontokrácia fejõstehene". Mondván: újra kell tárgyalni a „kényszerszolidaritáson" alapuló öregség-és egészségbiztosítás alapelveit.
Elõször a gerontokráciáról. Aki fiatalon meg nem hal, az megöregszik, ha akarja, ha nem. Attól, hogy a hagyományos paraszti társadalmak felbomlásával megjelent a születésszám csökkenés, majd ebbõl következõen a népességi elöregedés jelensége, nem lehet arra következtetni, hogy itt már öreguralom van. Ennyire azért nem direkt a társadalmi összefüggés. Csak arról van szó, hogy a múlt század elején jellemzõ piramis alakú korfa megváltozott, mert a középkorú és idõsebb korcsoportok többségbe kerültek a legfiatalabbakhoz képest. A legfiatalabb azonban még nem választókorú népesség, ha a „szakértõnk" valami ilyesmit is próbál belénk szuggerálni. Vagyis nem õket szavazzák le a választókorúak. Az urna alakú korfa pedig azt jelenti, hogy az idõsebb nemzedékek létszáma kisebb a középnemzedéki létszámoknál. Már csak ezért sincs semmiféle öreguralmi helyzet hazánkban. Ha pedig azt érti gerontokrácián az illetõ, hogy a társadalom egyedeinek adott hányada az elõzõ Kádár rendszerben is élt, az kikérhetõ a nevükben, mert mindenki élt, ha el nem vitte a kór, vagy meg nem öngyilkolta magát.
Másodszor a "kényszerszolidaritásnak" nevezett kötelezõ járulékfizetésrõl. Ha a kedves publicistánknak az járna a fejében, hogy a társadalombiztosítási szolidaritás eszméje talán a Kádár-korszakból való, akkor is téved. E gondolat sokkal korábbról származik, szíveskedjen utána olvasni. Ráadásul nem kényszer szülte eszmérõl van szó, hanem évszázados társadalmi folyamatok eredményeként alakult ki, amit oly nagyvonalúan "kényszerszolidaritásnak " nevez emberünk, mintha azt maga Rákosi elvtárs találta volna ki valamiféle kommunista népnyúzó elmélet alapján.
Tény, hogy a fiatal - és most szerzõnk által a nemzedéki szolidaritás felrúgására biztatott - generációkat az idõsebbek nevelték fel. De láthatóan nem jól nevelték, mert több jó érzést kellett volna beléjük plántálni, azaz humanitást. E fiatalabb ferde tudatúak - szándékosan nem nemzedékrõl beszélek - azt természetesnek veszik, hogy felnevelték õket, sokszor kínnal, keservvel, hogy nekik jobb legyen, de azt már nem veszi be az agyuk, hogy cserébe szüleiknek, nagyszüleiknek is kellene valamit adniuk.
Nézzük a fejõstehenet. Akinek vannak emlékei, mert az agyát még el nem itta teljesen, az tudja, hogy éppen kedves szerzõnk oldaláról hatalomba került fiatal demokraták voltak azok, akik fenntartották a nyugdíjbiztosítási „kényszerszolidaritást". Azt megelõzõen ugyanis Bokros Lajos már megkezdte a nyugdíjrendszer - benne a járulékfizetés - átalakítását: magán-nyugdíjpénztári tagság, önkéntes nyugdíjpénztárak révén. Ha Orbánék békén hagyják e változtatásokat, és nem csinálják vissza, akkor ma már jóval elõrébb tartana a társadalom, az ország, a gazdaság. Sõt mondok egy cifrábbat. Bokros még ismeretlen kezdõ volt, amikor Csehák Judit miniszterként már szorgalmazta a nyugdíjrendszer több pillérûvé tételét. Nesze neked „kádári" kényszerszolidaritás... Persze a rendszerváltozás utáni politika (Bokrosék kivételével) igen csak elsumákolta ezt a kérdést. Kizárólag ebbõl a szempontból lehet elfogadni a hivatkozott megjegyzéseket. Már pedig a rendszerváltozás utáni politikusi gárda korántsem volt - e szóhasználattal élve - gerontokratikus, legföljebb beszari.
Végül tegyük helyre azt is, hogy az egészségbiztosítás és az egészségügy bármely átalakítási kísérletét többnyire oda-vissza alapon betartva, éppen az aktuális ellenzék fúrta meg. Többször az fúrt, amely oldal többet volt ellenzékben.
Ezért tartunk itt, ahol tartunk. És keservünk, hogy sem jobbról, sem balról nem hallunk olyan strukturális reformokról, amilyeneket fent említett szerzõnk is hiányol, bár kissé átgondolatlanul, inkább csak a politikai kényszeresség formájában.
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!