Pölöskei szörpgyár: nincs tovább
Független Hírügynökség
2009 March 18, Wednesday
Legjobban teszik, ha új munkahelyet keresnek maguknak - ezt közölték szerdán a Zala megyei Pölöske településen mûködõ Bognár Szörp Kft. több, mint száz dolgozójával a délelõtti, rögtönzött és zárt kapuk mögött megtartott munkásgyûlésen.
|
Az egyik munkás, Gál Tamásné a gyûlés után azt mondta a Független Hírügynökség tudósítójának, hogy azt közölték velük, hogy a cég számláit zárolta a bank, így elmaradt fizetésüket sem kapják meg.
A gyûlésre újságírókat nem engedtek be, ahogy az elmúlt másfél hétben a kapuk a dolgozók elõtt is zárva voltak. A szörpgyárban akkor állt le a termelés, azóta biztonsági õrök álltak a bejáratnál. A dolgozók mindeddig saját holmijukat sem hozhatták el szekrényeikbõl. A több, mint száz ember is csak szerda reggel értesült arról, hogy 11 órakor munkásgyûlés lesz. Ott a dolgozók elmondása szerint azt közölték velük, hogy felszámolják a vállalatot, ennek okáról azonban nem kaptak tájékoztatást. Az üzembõl kijövõ Bognár Kálmán, a cég tulajdonosa nem kívánt nyilatkozni az újságíróknak. A munkásgyûlés után a dolgozókat tíz fõs csoportokban visszaengedték a gyárba és kihozhatták személyes tárgyaikat.
A gyûlésen azt tanácsolták mindenkinek, hogy éljen a rendkívüli felmondás lehetõségével. Így nem kell arra várniuk, hogy elbocsássák õket, vagyis gyorsabban juthatnak munkanélküli járadékhoz, és ugyanazok a jogok illetik meg õket, mintha a cég mondott volna fel nekik. A Zala megyei Pölöskén vannak olyan családok, amelyekben mindenki, aki munkaképes korú a szörpgyárban dolgozott.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!