4. lap. �sszesen 8.
Ma már jól látható, hogy
elhibázott volt az Önkormányzati Törvény (Ötv.) is, mivel a helyi
önkormányzatokra bĂzta a kĂłrházakat, mert Ăgy azok a helyi politikával direkt
összefüggésbe kerültek. Lehangoló következményekkel.
Az a konstrukció mondott csõdöt,
amelyben az önkormányzat az egészségügyi intézményi tulajdonos és "gép-mûszer
beszerzõ", a társadalombiztosĂtási hivatal pedig a finanszĂrozĂł, amely
kizárólag szolgáltatást vásárol, és szinte ellenõrizetlenül osztja a
járulékfizetõk pénzét. Most ott tartunk, hogy az önkormányzatok már
szabadulnának kórházaiktól.
A legborzasztĂłbb az, hogy a ma
ellenzékben lévõ pártok azt mondják, hogy jól mûködik ez a rendszer, csak több
pénzt kell belepumpálnunk, - nekünk járulék-és adófizetõknek.
Néhány szót még az "egészségügyi
reformról" is. Az egészségügyi és ezen belül is a kórházi kapacitások államilag
vezérelt - helyi kijárások eredményeként megtörtént - visszavágása semmiképpen
sem nevezhetõ reformnak. A kapacitás csökkentésével - éppen a kijárások miatt -
messze nem az a helyzet alakult ki, amire szükség lett volna. Ebben a kijáró
keresztapáknak - ha parlamenti képviselõk, vagy csak parlamenti szimpátiával
bĂrĂł polgármesterek is - az adĂłfizetõk elõtti felelõssĂ©ge teljes,
és semmivel sem menthetõ!
A társadalombiztosĂtási
szolidaritás elv ma nagyon eltorzult formában mûködik hazánkban.
Semmiképpen sem lehet szolidaritásnak nevezni, azt a kapcsolatot, amely a 2,7
millió járulékfizetõ és az általuk "eltartott" 7,3 millió járulékot nem fizetõ
között van. Igaza van Repa doktornak, "ez nem szolidaritás, ez galádság".
AnĂ©lkĂĽl, hogy a helyzetet minõsĂtenĂ©nk, be kell látni, Ăgy nem mehet tovább, mert a 7,3 milliĂłs tömegbõl, az ország Ă©rdeke szempontjábĂłl kontraproduktĂv
népszavazásokhoz - legyen bárki is kormányon - mindig lehet találni 3-4
milliót, amely ellenérdekelt lesz a helyzet rendezésében. Ez történt idén
március 9-én is.
Ez a struktúra önmagától nem fog
megváltozni, de önmagában nem is változtatható meg. Mivel a társadalom még
elutasĂtja a magántõke szerepvállalását az egĂ©szsĂ©gbiztosĂtás rendszerĂ©n belĂĽl,
az egĂ©szsĂ©gĂĽgy Ă©s az egĂ©szsĂ©gbiztosĂtás átalakĂtása - az államháztartás
reformjával is összhangban, a szolidaritás elvét sem feladva - csak az ellátások
differenciálása útján érhetõ el. Az sem igaz ugyanis, hogy a
biztosĂtási csomagok is kialakultak a "reform" során.
FikciĂł, hogy egysĂ©ges a társadalombiztosĂtás, Ă©s a
szegények ugyanazt az ellátást kaphatják ma, mint a tehetõsebb polgárok!
Az egĂ©szsĂ©gbiztosĂtási jogszabályokban
burkoltan megfogalmazott, lényegében "mindenkinek minden jár" elvet egyszer s
mindenkorra el kell felejteni! Meg kell határozni az állampolgári jogon járulékfizetés
nélkül igénybe vehetõ ellátásokat, amelyeket adókból kell
finanszĂrozni. És ez nem egyenlõ a szegĂ©nybeteg-ellátással, amitõl sokan Ăşgy
félnek, mint ördög a tömjénfüsttõl.
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
csl 2008 June 13, Friday, 19:16:08
ha nem lennél szoci, te mit csinálná e témában, szeretném már hallani, ehelyett csak skatulásdit látok, óh szent egy ügyûség
csl 2008 June 13, Friday, 18:57:37
gratulálok a felismerés terjedelméhez
hTibi 2008 June 11, Wednesday, 14:55:32
Miért a Webrádió nem szoci?
Básthy Gábor 2008 June 09, Monday, 12:16:32
Ha ez szoci lenne, akkor nem itt jelenne meg elõször. Nagyon civil. Nem kezdemĂ©nyezĂ©s, hanem vitairat. Nagyon boldog lennĂ©k, ha a tartalmárĂłl folyna itt eszmecsere, nem pedig arrĂłl, hogy kik Ărták. Meg talán azon is tĂşl kĂ©ne lĂ©pni, hogy van szoci, fideszes, emdĂ©efes, kádĂ©enpĂ©s, stb. egĂ©szsĂ©gĂĽgyi politika.
csl 2008 June 09, Monday, 09:35:43
ahogy tetszik: civil, tudhatĂł, de nem megtett, lĂ©nyeges stb., egyetĂ©rtĂĽnk - vagy nem, kinek ĂzlĂ©se szerint
okos 2008 June 09, Monday, 00:08:16
Mi ebben az újdonság? Mindenki tudja, hogy nagyjából ezt kellene csinálni. A kérdés inkább az, hogy ki és hogyan csinálja már meg?!
rigĂł 2008 June 08, Sunday, 15:32:14
Úgy látom elkaptad a lényeget.
civil 2008 June 08, Sunday, 13:29:27
Ez egy civilnek álcázott szoci kezdeményezés?