Kovács Katalin Szegeden folytatja a felkészülést
Független Hírügynökség
2008 May 21, Wednesday
Egy évvel Janics Natasa után Kovács Katalin is úgy határozott, hogy nem kíván tovább együtt dolgozni edzõjével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal, és a továbbiakban Sári Nándor irányítása alatt fog dolgozni.
|
Az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok kajakos bejelentését tett is követte: Kovács Szegedre költözött, ahol Janiccsal együtt folyatja a felkészülését a nem egészen nyolcvan nap múlva kezdõdõ pekingi játékokra.
"Kovács Katalin döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania" - mondta a történtek után Janics Natasa menedzsere, Csonka Gábor. "Kati néni nagyon sokat tett már le a magyar kajak-kenu sport asztalára, ezért csak dicsérni és elismerni szabad" - folytatta a menedzser.
Csonka szerint azonban azt meg kell említeni, hogy mások is otthagyták már Fábiánnét és több csúcson vagy csúcs közelében lévõ versenyzõt is "készen" kapott, mint például Benedek Dalmát vagy Janics Natasát. "Errõl nem érdemes több szót ejteni, mert vannak ennél fontosabb dolgok is" - vélekedett a menedzser.
"Tegnap új korszak kezdõdött el az olimpiai felkészülésükben és ebbõl a változásból egybehangzó véleményük szerint csak jó származhat" - tolmácsolta Janics és Kovács véleményét Csonka. Hozzátette: Kovács Katalin döntése mindkettejük felkészülését könnyebbé tette, hiszen mostantól Natasának nem kell Szolnokra, Katinak pedig Szegedre utaznia azért, hogy együtt tréningezhessenek.
A milánói kontinensbajnokság elõtt Szegeden megrendezett válogató versenyen Janics Natasa hibázott, és ezért a múlt héten lezajlott Európa Bajnokságon nem bizonyíthatott, amelynek következtében a szegedi MOL Világkupán sem indulhat egyesben. A matematikai esélye is kicsi annak, hogy Janics K-1 500 méteren olimpiai indulási jogot szerez, ehhez nem csak az õ kimagasló teljesítménye kellene, hanem vetélytársainak szembetûnõ formahanyatlása is.
"A napnál is világosabb, hogy a magyar nõi kajaksport legerõsebb pekingi ütõkártyája az a kettes hajó lehet, amelyben Kovács Katalin és Janics Natasa evez" - közölte Csonka Gábor. "Natasa erre a számra összpontosít, az pedig már csak a hab lenne a tortán, ha a páros mellett még egy lehetõséget kapna. A mai helyzet szerint ez a kajak négyes lehet" - zárta le mondandóját a menedzser.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!