Maratoni elõadásra készül egy szegedi tanár
munkatársunktól
2008 March 19, Wednesday
Nyolc óráig beszél majd megszakítás nélkül az az egyetemi tanár, aki a mûfajban tavaly nyáron feállított magyar rekordot akarja megdönteni csütörtökön.
|
Az elõadást "A közigazgatási hatósági eljárás elméleti és gyakorlati kérdései" címmel tartja, és a tervek szerint mindössze néhány pohár ásványvizet és kávét iszik majd ez idõ alatt.
Kasza Péter egyetemi adjunktus 10 éve tanít közigazgatási jogot a Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi tanszékén. Tavaly nyáron, a Szegedi Ifjúsági Napokon Badár Sándor, az ismert színész 7 és félórás stand up comedy produkciója után döntötte el, hogy megpróbálkozik hasonlóval. Megszakításokkal ugyan, de egyetemi tanárként minden nap megdöntöm ezt a rekordot - mondta Kasza Péter a Független Hírügynökségnek.
Az elõadás összesen hét különbözõ témában járja körül a közigazgatási eljárást, és reggel 8 órától délután 4 óráig tart majd az egyetem egyik 50 fõs termében. A tanár kollégái, ismerõsei és diákjai közül sokan beülnek majd a maratoni prezentációra. Ha átlagosan 30-an lesznek, az már sikernek számít majd - mondta Kasza Péter.
A megszakítás nélküli beszéd világrekordja jelenleg 16 óra.
|
|
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!