Mára kifosztott királysír - az egykori sajtóház. Nem volt kényszerû odamennem, de mégis mentem. A ház, kilátással a Stefániára, mögötte a Tisza... még így is palota. Porlepte lépcsõkorlátját búcsúzóul megsimítom. Ki tudja, jutok-e még egyszer is ide...
Egykor naponta jártam lépcsõin. Mindig szorongva, mint patkány osonna a piros linóleum takarta fordulókon... Féltem a Ház valós urát. Pedig csak dolgoztam. Igaz, elõtte is eltakarítottak, mint átkos "márxistát" ki tulajdon múltjára emlékeztette az éppen rendszert váltó Egyetem dölyfös urát... Lettem sajtómunkás. Amint s meddig engedték.
A néhai székház most por és rom. Egykor lépcsõin, folyosóin lihegtek a hírvivõk. Nyomtatott szavuk törvényt tett a városon. Hol tudatlanul, jámborul, máskor alattomosan mondták: már az Újság is megírta! Ma por és rom a fenséges palota. Hajdani urai már jobbára odaát, vagy feledésben. Múlik s így változik a világ. Amíg megéljük fordulóit, emlékezhetünk. Már jobbára csak magunknak, mint fölös tanúk. Fura titulus.
* * *
Vágyakozás, Platón minõsítése szerint a kézmûvesek, a legalsóbb néposztály lélekrésze... Titkon, vállaltan, rejtõzve, fenn szóval hirdetve: olykor, ha a körülmények kicsit engedik, vágyakozunk, másként nem tehetünk.
Álmodozva egy másik világról, hol már nem törlesztenék folyvást (tán hetedíziglen) rég megváltott bûneimért. De csitt, még utolér a Párkák haragja!
* * *
Ismerõs meséli a moziban történteket. Két sorral elõtte ülõ "nézõtárs" mobilja csörög. Hosszan. Nézõtárs elõveszi a készüléket, hangosan megjegyzi: bár moziban vagyok, de mondjad. Alaposan megbeszélik, majd végül leteszi.
Készüléke hívásra kész állapotban maradt... Mit kellene, s mit lehet ilyenkor tenni?
(tráser)
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!