Lássuk a tényeket, és hagyjuk ki a hülye, majd a végén kiderül.
Kulik ezt mondta:
Egy CT vizsgálat kerül mondjuk ~40 000,-Ftba. Ebbõl az anyagköltség mondjuk ~15 000,-Ft. Mennyi a különbözet? ~25 000,-Ft.
Majd arra a felvetésre, hogy a 25 ezerbõl nyilván megy energia, fentartás, stb. azt válaszolta:
Tévedésben vagy. A 15 000 Ft-ban az is benne van:-(
Azt mondta, hogy a CT vizsgálaton 25 ezer a nyereség tehát, amely finanszírozza például a veszteséges intenzív osztályok mûködését.
Kulik úr! Ha ez így lenne, akkor minden élõt ezer CT-re küldtek volna, hogy a kórház degeszre tömje a zsemét a profittal, amelybõl aztán új intenzív osztályt lehet építeni. Hol dogloztál Te 20 évig?
Ha igazad lenne tehát, akkor érdemes lenne CT vizsgálatokat végezni, oly mértékben, hogy egy CT vizsgálat átlagos ideje 20 perc, azaz egy óra alatt 3 embert viszgálnak, egy nap alatt (mert ugye business van és 24 órában nyomjuk) 72 embert vizsgálnak meg. egynap alatt a profit a te számításaid szerint tehát 72*25 ezer forint. azaz 1.800 Millió forint. Namár most egy hónap alatt átlagosan ugye 30 nappal számolva 54 millió forint a nyereség. Nos ebben az eesetben évente 648 millió forint a nyereség. Ez valóban tuti business, mert egy elsõ osztályú kifogástalan legkorszerûbb CT gép ára (full a fullban 385 millió forint) tehát, ha egy csepp esze lenne ezeknek a hülyéknek ugye (mármint szerinted hülyéknek) akkor több CT gépet vásárolnának, mert ugye a business az business. legyen mondjuk 3 ilyen fullos CT gép, ilyen konstrukcióra bármelyik leasing cég igen kedvezõen finanszíroz.
Nos Kulik amit leírsz az tehát nem úgy van. Nem tudom hol dolgoztál 20 évig, beteghordó voltál, de hogy fogalmad sincs, hogy mennyibe kerül, és hogyan mûködik egy kórház és a betegellátás rendszere az biztos.
Azt mondom, aki szívére hallgat az állampolgárságra igent mond. A kórház nem szív kérdése, az ész kérdése. Mindenhol tud mûködni jól az egészségügy privát tõkével csak nálunk ne tudna?
A második kérdést máshogy is fell lehet tenni! Meg vagy elégedve az egészségügyi ellátás jelenlegi rendszerével, és szinvonalával! Erre válaszolj, és azt jelöld be!
mágus
2004-11-14 14:10 (El�zm�ny: Kulik László, 2004-11-14 07:49)
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
Népszavazás a "kettõs állampolgárságról" http://www.magyarorszag.hu/hirek/kozelet/kettosall amp20041110.html "Mirõl szól a népszavazás? Ki és milyen módon kérhet magyar állampolgárságot? Milyen jogok és kedvezmények illetik meg azt, aki ezt megkapja? Milyen hatása lenne egy eredményes népszavazásnak a költségvetésre? Összeállításunkban a hatályos jogszabályok alapján ezekre a kérdésekre válaszolunk."
Igen-igen részletes összefoglalás. Igaz, csak vacak tények...
Üdv: Dovi
2004-11-14 10:40 (El�zm�ny n�lk�li.)
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
"Ui.: Ne próbálj olyannal vitatkozni aki 20 évig ott dolgozott és a saját bõrén tapasztalta." Te 20 évig az OEP felé történõ elszámolásokkal, intézményfenntartással foglalkoztál?
Üdv: Dovi
2004-11-14 09:40 (El�zm�ny: Kulik László, 2004-11-14 07:49)
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
Ejnye-ejnye Lódoktor... Elõször is nem vall túl nagy erkölcsi magasságokra olyasmivel piszkálni, melyért már bocsánatot kértem, hiszen tévedés volt.
Másodszor nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz megtalálni a hozzászólásomban azt, ami a tartalmi vitára való felhívást jelenti. "E tárgyban hajlandó vagy konkrétumok mentén folytatott vitára, vagy itt is csak a lózungoknak az Õ dobálására vagy kapható, mint a beruházásoknál?" "Nem a személyemrõl van szó, hanem a lózungokról és a tartalmi vitáról. Ebbõl személyi kérdést csinálni csak azért lehet jó, hogy ne kelljen tartalmi vitát folytatni."
Tartalmi vitával azóta sem próbálkozott senki, ellenben személyemmel annál inkább. Nem fura?
"Háááát... Kedvesem, meg a hátsó fertályommal vagy elfoglalva... Ez valami látens dolog lenne?" " Azért - szerintem - ciki, hogy mennyire kerülik néhányan a tartalmi vitát. Viszont mikor ennek igénye felmerül, milyen gyorsan átcsapunk személyeskedõbe..."
Ez bizonyára a tartalmi vitára való kulturfelkérés lehetett.F@sza csávó,így kommunikál!
Azért - szerintem - ciki, hogy mennyire kerülik néhányan a tartalmi vitát. Viszont mikor ennek igénye felmerül, milyen gyorsan átcsapunk személyeskedõbe...