Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa szerint alkotmányellenes, ha oktatási intézmények igazgatói megfenyegetik alkalmazottaikat és néhol a diákokat, hogy „következményei lesznek", amennyiben politikai rendezvényeken vesznek részt.
Igen, vszínûleg az is.
Az InfoRádió tud olyan óvodáról, ahol az igazgató megtiltotta, hogy az óvónõk politikai kérdésekrõl váltsanak szót a szülõkkel, és hallott olyan iskoláról is, ahol az intézményvezetõ közölte: „ha a diákok politikai rendezvényeken vesznek részt, annak következményei lesznek".
Hatalmukkal visszaélõ intézményvezetõk mindig is voltak, és lesznek is, ne akard már ezt is a kormányra kenni! Különben meg, ha az a náci rádió azt mondja, hogy "hallani véltünk róla", hát akkor annak nem sok valóságalapja van.
Ugyan küldj már egy linket arról a szövegrõl, mert én bizony átnéztem a meh.hu-t és semmi ilyesmit nem találtam. De sztem ez az udvari fotós vmi hivatalos juttatás, mert tudtommal Orbusconi elvtársnak is volt, és az sem alamizsnáért dolgozott. Egyébként nem túl sok lélegeztetõ gépet lehet 1,2 millió forintból venni.
Kovács elvtárs megmondta, hogy szó sem volt itt 23 millió románról, hiszen a csecsemõkrõl nem beszéltek...
Amúgy meg, mik ki nem derülnek, ha visszaolvas kicsit az ember...
Dovi
Felhasználó
Született fórumozó Hozzászólt: 9168
Karizma: -77
2004-11-22 17:02 (Elõzmény: 2004-11-22 08:10-kor ataqam)
Ezt a 23 millió románozást abba kellene hagyni...
Egyrészt ordas hazugság, másrészt Te is jól tudod, hogy hülyeség, hiszen épp az e kormány által végrehajtott módosítás miatt nincs olyan következmény, amit Kovács szájába akarnál adni.
***
Dovi
Felhasználó
Született fórumozó Hozzászólt: 9168
Karizma: -77
2004-11-23 14:11 (Elõzmény: 2004-11-23 07:45-kor ataqam)
Hehe... Mindenki?
Tudod Ata azt hiszem, rászánok egy kis idõt és elõdúrom neked pontosan, hogy mi és hogyan is történt.
Addig mondjuk Te is foglalkozhatnál azzal, hogy _pontosan_ ki és _pontosan_ mikor is riogatott 23 millió bejövõ románnal...
Persze én már hozzászoktam, hogy neked is csak a szád jár és amikor tényeknek kellene elõkerülni, akkor mindig elveszíti érdekességét a dolog... Lássuk! Így lesz-e most is?
***
Dovi
Felhasználó
Született fórumozó Hozzászólt: 9168
Karizma: -77
2004-11-23 14:12 (Elõzmény: 2004-11-23 10:27-kor BeePee_3)
Ki mondta és mikor? Ide egy linket!
Erre: "23 millió román munkavállalót szabadít az Orbán-kormány az országra..."
Szerkesztette: BeePee3, Idõpont: 2006-09-26 08:29
Csak a Puffin ad neked erõt és mindent lebíró akaratot!
"Kedves" BeePee3, ha eddig nem tûnt volna föl, nem a pártod gyûlésén vagyunk, ahol "nincs pofázás", csak, ha kérdeznek, hanem egy fórumon, aminek az a jellemzõje, hogy mindenkinek joga van bármihez hozzászólni, és bármely hozzászólásra válaszolni.
A pszichológus szerintem nálad jobban tudja...
Nagy összegbe mernék fogadni, hogy jó pénzért - mondjuk ugyanakkora összegért, amennyiért a Németh Erzsébetet kérték föl - egy-kettõre kerülne egy másik pszichológus, aki az elõbbi kijelentését cáfolja.
Egyébként is, mi az, hogy "patologikus kommunikáció"?! Akkor nevezze meg, hogy mely betegség tüneteit véli fölfedezni!