Az utánpótlás felkarolása fontos dolog, Velky Mihály személye pedig garancia lehet a színvonalas képzésre. Ugyanakkor 1 év távlatában nem lehet lemérni az eredményességét. Megkockáztatom, bárki lett volna idén az ügyvezetõ, megnyerik a fiatalok az ob-t
Nekem összefoglalva az nem szimpatikus Mezeiékben, hogy sokszor a levegõbe beszélnek (3 éves terv..) és olyan dolgokkal dicsekednek, ami nyilvánvalóan nem az õ érdemük (pl stabil gazdasági helyzet, esetleg ezáltal megnövekedett bizalom a játékosok felõl).
Egyetértek Ricsivel, hogy a Pick Szeged maradjon meg egy kis családnak. csak ne a Besenyõ család legyünk
Részemrõl nem lenne gond, ha bevallanánk azt, hogy lehetetlen a Veszprém megszorítása a közeljövõben, viszont elkezdenénk egy hosszútávú tudatos építkezést fiatalokkal.
Dehogy lehetetlen! Szûcs Ernõ maga nyilatkozta, hogy tartják a 3 (most már csak 2) éves tervet. Azaz 2014 nyarára végre utolérjük a Veszprémet. Nagyon lényeges, hogy a vezetõség továbbra is keményen eltökélt ebben. Ebbõl kiindulva a hiányzó posztokra most nyilván olyan játékosokat hoznak, akik az idei Veszprém szintjén vannak, majd jövõ nyáron világsztárokat, akik segítségével egy évvel késõbb elkapjuk a buckalakókat...
Csak a Puffin ad neked erõt és mindent lebíró akaratot!
1. Szerintem a szurkolói bizalom kérdése valóban javult, mondjuk ebbe beleértem azt, hogy mivel végre megint sikerült legyõzni a Veszprémet ezért nõtt a szurkolói támogatás, ami nem feltétlenül egyenlõ a vezetõség támogatásával...A játékosok bizalmán nem tudom mit értenek, talán a biztosabb anyagi helyzetet, biztos fizetések stb.
2. A gazdasági helyzetbe nem látunk, kommunikációban nem érzek változást, bár lehet nem figyelem a megfelelõ fórumokat.
3. Utánpótlás csapat most nyert nem rég.
Én arra lennék kíváncsi, hogy hogyan tervezik ezt a 2 évet amíg elérjük a Veszprémet? Skalával, úgy, hogy közben elengedünk egy fiatal irányítót (24 év), mert a helyén Buday (31) játszik? Közben jön egy fiatal külföldi edzõ a túloldalon, egy 120 kilós 2 méteres beálló, amilyenre nekünk évek óta fáj a fogunk...Részemrõl nem lenne gond, ha bevallanánk azt, hogy lehetetlen a Veszprém megszorítása a közeljövõben, viszont elkezdenénk egy hosszútávú tudatos építkezést fiatalokkal.
ja és még valami. Van olyan, hogy nem sikerül egy-két-akárhány játékos szerzõdtetése, de ezt ne verjük már nagy dobra!!? Kinek jó az, ha körberöhögik a klubot? Menni kell tovább és bejelenteni az EREDMÉNYEKET. A többirõl meg mélyen hallgatni, senkinek sem jó a negatív reklám. Ez egy kissé elõre mentegetõzésnek tûnt, de mindjárt megmagyarázza MG, hogy mért nem
2012-05-30 09:59 (El�zm�ny n�lk�li.)
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
Látom tényleg velem lehet a baj, mert te hihetetlen átgondolt és okos dolgokat írsz.
2 éve ilyenkor milyen csapatunk volt?? és milyen kilátások? majdnem megszûnt a klub, Pistrui lelépett, maradt egy csomó adósság. A kulcsjátékosok egy része elment, új csapatot kellett építeni. Volt egy szép Bl menetelés és meglett a bajnoki döntõ. (csak zárójelben, 2 éve Ricsi nem vállalta az ügyvezetést úgy tudom..). Aztán tavaly jött Csányi, kiegyenlítette az adósságokat és teremtett egy biztos hátteret. Az elõzõ évben kialakult magot kellett erõsíteni és láss csodát fejlõdtünk. DE pont az elõbb leírt adottságok és lehetõségek miatt borzasztó gerinctelen dolog az elõzõ vezetést b*sztatni, amikor látható ki milyen feltételek mellett dolgozhat.
No de a többire nem reagáltál. Nem ment? pl a kommunikáció miben fejlõdött szerinted? (Ricsi kétszer is kiemelte). Egyébként mindketten megnyugodhatunk, Szûcs Ernõ szerint tartjuk a 3 éves tervet, tehát bomba jó csapatunk lesz jövõre! (mivel a kommunikáció profi lett nálunk, nyilván ezt készpénznek lehet venni )
Tavaly 3 célt fogalmaztak meg Ricsi elmondása szerint:
1. Szurkolók és játékosok bizalmának visszaállítása (???)
2. Világos, átlátható gazdasági helyzet és KOMMUNIKÁCIÓ
3. Utánpótlás
A felsoroltakon kívül kommunikációban említ elõrelépést és bízik benne h a kritizálók vannak kevesebben.
No, röviden és tömören: az 1. pontot finoman fogalmazva sem érzem korrektnek. A 2. pontból nem látom miben fejlõdött a kommunikáció. A 3. pontra nincs rálátásom.
Szûcs Ernõ viszont kimondta, hogy TARTJUK A 3 ÉVES TERVET! (Ricsi nem beszélt róla). Tehát 2 év múlva hasonlóan erõs keretünk lesz, mint a Veszprémnek. Ennek azt hiszem minden Pick Szeged szurkoló nagyon fog örülni.
Az elsõ pont teljes mértékben igaz. Veszprém elleni meccsek is bizonyítják. Sokkal nagyon szurkolótábor elõtt zajlottak a Meccsek. Arról nem beszélve, hogy mennyien mentek idegenbe is... Ha ez neked nem az akkor valami baj lehet...
Tavaly 3 célt fogalmaztak meg Ricsi elmondása szerint:
1. Szurkolók és játékosok bizalmának visszaállítása (???)
2. Világos, átlátható gazdasági helyzet és KOMMUNIKÁCIÓ
3. Utánpótlás
A felsoroltakon kívül kommunikációban említ elõrelépést és bízik benne h a kritizálók vannak kevesebben.
No, röviden és tömören: az 1. pontot finoman fogalmazva sem érzem korrektnek. A 2. pontból nem látom miben fejlõdött a kommunikáció. A 3. pontra nincs rálátásom.
Szûcs Ernõ viszont kimondta, hogy TARTJUK A 3 ÉVES TERVET! (Ricsi nem beszélt róla). Tehát 2 év múlva hasonlóan erõs keretünk lesz, mint a Veszprémnek. Ennek azt hiszem minden Pick Szeged szurkoló nagyon fog örülni.
2012-05-29 23:10 (El�zm�ny n�lk�li.)
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!