Pericset nem lehet pótolni.. 2 év alatt 2 középsõ védõt és egy világklasszis kapust vesztettek. nomeg egy csapatkapitányt és vezért.
Azt a védekezést - még - közelíteni sem tudják, ezt pedig jobb csapat kihasználja.
Egyetértek, hogy inkább mi fejlõdjünk fel az õ szintjükre, de ezt a formát október 29-ig megtarthatnák
Bár nekünk szegedieknek nem tisztünk a hazai rivális eredményeit kommentelni, azért most még is egy pár mondatot írnék errõl a dologról.
Én személy szerint szomorúan vettem tudomásul, hogy a hazai kézilabda zászlóshajója léket kapott. Hál istenek még nem süllyedt el, mert tudomásul kell vennünk nekünk is, ha az bekövetkezne akkor az senkinek nem lenne jó. Én nem úgy szeretnék majd nyerni a Veszprém ellen, hogy õk süllyednek a mi szintünkre, hanem MI nõvünk fel hozzájuk. Mert ez a magyar kézilabda érdeke!!!
Egyébként ijesztõ, hogy az a csapat aki október 2.-án Szegedre érkezik szinte kivégezte az egymás elleni két meccsen az Mkb-t.
Magyarkanizsán már egy Lasko címeres mezben játszott az Õ volt vezérük. Egy hónap múlva kiderül sikerült e nekik potólni.
Addig is nekünk saját magunkkal kell foglalkozni és október 29.-én kiderül tudunk e közelíteni az Õ szintjükhöz. Szegeden mindenkinek ezen kell dolgozni!!!
2011-08-29 22:36 (El�zm�ny n�lk�li.)
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
A DigiSporton és a DigiSport Pluson Bundesliga kézimeccsek lesznek láthatóak a most induló bajnokságból. Kezdésnek kedden este adják a német Szuperkupát, amelyen a Kiel és a Hamburg játszik, 09.04. vasárnap pedig a Kiel-Flensburg rangadót. Ez (is) jó alkalom lesz, hogy felmérjük a Kiel játékát élesben a BL elõtt.
A DigiSporton és a DigiSport Pluson Bundesliga kézimeccsek lesznek láthatóak a most induló bajnokságból. Kezdésnek kedden este adják a német Szuperkupát, amelyen a Kiel és a Hamburg játszik, 09.04. vasárnap pedig a Kiel-Flensburg rangadót. Ez (is) jó alkalom lesz, hogy felmérjük a Kiel játékát élesben a BL elõtt.
2011-08-28 22:15 (El�zm�ny n�lk�li.)
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
uff a Veszprémet nem szokták ennyien ennyiszer ennyire megverni..mi van ott? vagy nagyon altatnak, vagy gáz van, kicsit féltem a magyar csapatokat, mintha nõne a különbség köztünk és a nemzetközi élmezõny között. mi csak két európai élcsapattal játszottunk, a Barca ledarált minket, a Gumik elleni gyõzelem nálam bravúr. remélem ez az utóbbi lesz nálunk a meghatározó.
ha ez a trend tartós lesz akkor 3 éven belül meglehet a váltás Magyarországon, ahogy Ricsi felvázolta.
közben viszont nem kéne leszakadni a nemzetközi élmezõnytõl..
pickpepe
2011-08-28 18:04 (El�zm�ny n�lk�li.)
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
akkor joóóó reggelt mindenkinek
1x-re válaszolok a sok +jegyzésre
legközelebb már nem 2 perces ( fröccs ) talpalón végzem el az online közvetítést
s látom kénytelen leszek a technika ördögével is +mérkõõõõõzni ))
elnézést a nõi szurkolóktól a meccs utáni monoszkópért ( nem kapcsoltuk ki a kamerát )
a szervezés joóóó volt
az eredmény sajna nem rajtunk múlott
nem nem de , hogy is akarok BÍRÓZNI azt + hagyom másoknak
viszont végre a Mester is elismert olyan dolgot a védekezésünkbe amit már említettünk neki a tavalyi évben is (hiszti )
summa summárom szerintem joóóó volt s a folytatás még jobb lesz a következõ évben köszönet a helyi szervezõknek s a kilátogató szurkolóknak
A szervezes, az ott elö emberek kedvessege peldamutato es nagyon jol esö elmeny volt köszönjük
Remelem, hogy jövöre is lesz ilyen torna es, hog ymi tävozunk a vegen a gyöztesnek järo kupäval
AZ EGESZSEG-OKTATÄS-SPORT LEGYEN ELSÖSZÄMU NEMZETI ÜGY!!!
Nekem meg Prodanovics jäteka, mentalitäsa, kepzettsege tetszett a legjobban. Ilyen jätekost nem talälni akärmelyik bokorban! Szerintem a legjobb igazoläsunk.
A Celje esetenkent baromi jol vedekezett es kevesebbet hibäzott összessegeben ezzel nyertek, ja meg azzal, hogy volt kb a 45. perctöl az 55 percig egy teljesen fogalmatlan gyenge lövesekkel nehezitett idöszaka a csapatunknak, ahol Pericsnek csemegeket lötttünk. A legvegen volt meg 3 (!) potyagol Tatusnäl, aki szerintem igen jo hatekonysäggal vedett addig.
Gyämoltalanakk vagyunk VEDEKEZESBEN szvsz mind2 szelen es Ancsin Gabinak is meg kell tanulnia, hol a helye a falban es valoban gyorsulnia kell, különösen LUKÄRA kellett volna sokkal jobban tolodni!!! Gyämoltalanok vagyunk meg TÄMADÄSBAN jobbätlövö poszton. IRänyitoban szerintem Lekait kimeltük (lehet serüles az oka, ha ö többet van pälyän, elörebb vagyunk) Ancsin Gabihoz MOST kell nagyon sok TÜRELEM Sokkal jobb es több zäräst kell kapjon - mellesleg. (Metlicic hogy megkopott!!!huh es szerintem azert Perics-leszämitva azt a 10 - reszünkröl gyenge percet - nem parädezott äm!) Az elejen a visszarendezödessel gondok voltak, de utäna ez javult.
Minden mässal elegedett vagyok:pl. lerohanäsaink (persze lehetnek meg szervezettebbek is) es a 6-os falunk is igen jol müködött sokszor (szeleken erösödni, gyorsulni kell)
UFF es ämen. Grat a fiuknak. Szerintem ök is elegedettlenek...
AZ EGESZSEG-OKTATÄS-SPORT LEGYEN ELSÖSZÄMU NEMZETI ÜGY!!!