Puki:
"...amikor szinte meg kellene halnunk a pályán a gyõzelemért, nem halunk meg. Utólag lehet magyarázni, hogy így kellene, illetve így kellett volna játszani, de az okoskodás mit sem ér, ha a kétszer harminc percben nem feszülünk meg."
Maximálisan megértem Pukit!
Csak sajnos ezzel a gondolkodással egyedül van ebbe a magyar csapatban!
Ha fél pillanatig elhittük volna,hogy van esélyünk komoly eredményre és az edzõnk is ezt sulykolta volna a játékosokba,akkor nem oklevélért játszanánk.
De ez már csak utólagos okoskodás részemrõl.Majd legközelebb...
Azért Köszönjük Puki az eddigi munkádat a válogatottban!
Azért a szerb mentalitást nem kellenne a riporternek az egekbe marasztalni, lásd Szerbia-Brazília, Szerbia-Lengyelország, a korábbi Vujovics féle meccs eladások, vagy a szerb vízilabda válogatott olimpiai szereplése. Pukinak igaza van abban, hogy egy sportembernek nem az ötödik helyért, meg a legjobb nyolcért kell küzdenie. Azért nem lépünk elõrébb mert kishitûek vagyunk. Horvátországot meg lehetett volna fogni, sõt a franciákkal is lehetett volna szorosabb.
2009-01-26 08:44 (El�zm�ny n�lk�li.)
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
Oklevél nem kell! Éremért jött, a helyosztó nem motiválja, ezért csütörtökön búcsúzik
Puljezevics Nenad búcsúmeccsére készül: a 35 esztendõs kapus csütörtökön szerepel utoljára a magyar válogatottban. Hogy miért hozta meg ezt a döntést, arról készségesen és õszintén nyilatkozott lapunknak a Svédország elleni mérkõzés elõtt.
"...amikor szinte meg kellene halnunk a pályán a gyõzelemért, nem halunk meg. Utólag lehet magyarázni, hogy így kellene, illetve így kellett volna játszani, de az okoskodás mit sem ér, ha a kétszer harminc percben nem feszülünk meg."
Puljezevics Nenad a „sikertelenség” okairól
Elsõként a zágrábi sportcsarnok sajtóközpontjában külön helyiséget bérlõ al-Dzsazíra kamerájába mondta el, majd a Nemzeti Sportnak is megerõsítette: a világbajnokság – számunkra – záró mérkõzésén viseli utoljára a magyar válogatott mezét. Mivel nem tartottuk lehetetlennek, hogy csupán az újabb, ezúttal a Horvátországtól elszenvedett vereség miatti bánatában fogalmazott így szombat este, vasárnap ismét Puljezevics Nenadnak szegeztük a kérdést: valóban a csütörtöki helyosztó lesz a búcsúmeccse?
Úgy vélem, eljött az ideje annak, hogy elköszönjek a nemzeti együttestõl – felelte a szerb származású, a magyar válogatottban két éve védõ kapus.
Ennyire megviselte a horvátok elleni fiaskó?
Nem az viselt meg. Jobban mondva: nem csak az. Nem a szombati vereség miatt jutottam erre az elhatározásra, már korábban felvetõdött bennem, hogy leghelyesebb, ha lezárom pályafutásom eme fejezetét.
Miért?
Mert nem motivál, hogy hetedik, jobb esetben ötödik legyek a világbajnokságon.
Másokat még igen. Sõt maga a szövetségi kapitány, Hajdu János jelentette ki, hogy az ötödik hely kitûnõ eredmény lenne.
Õk úgy gondolkodnak, én így. Megjegyzem, semmi bajom azzal, hogy egyesek pozitívan értékelik az esetleges hatodik pozíciót, én azonban nem tartanám sikernek. Nem tudom, mi a díjazás, lehet, hogy adnak egy oklevelet még a hetedik helyért is, ám köszönöm szépen, nekem nem kell. A világbajnokságon érmeket osztanak, ha az ember anélkül tér haza, nem hinném, hogy lenne oka elégedettségre.
Nagyon csalódott?
Az nem kifejezés. Rendkívül szomorú vagyok, hogy ezúttal sem tudtunk maradandót alkotni. Két éve a németországi világbajnokságon egy, az utolsó másodpercben kapott gólon múlott a nyolc közé jutásunk, egyben az olimpiai selejtezõn való részvételünk. Akkor úgy fogtam fel, hogy balszerencsések voltunk. Tavaly a norvégiai kontinensviadalon csak Izlandot kellett volna megvernünk az elõdöntõbe kerüléshez, de kikaptunk. Még ezt is elintéztem azzal, hogy hajszálnyira voltunk a dicsõségtõl, de ide, Horvátországba már úgy érkeztem, hogy ha most sem rukkolunk ki kimagasló produkcióval, akkor velünk van baj. Hát nem rukkoltunk ki. Háromból háromszor nem sikerült, vagyis felesleges lenne bármivel is áltatnunk magunkat. Be kell látnunk, nem vagyunk elég jók ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a legjobbakkal.
Vajon miért?
Elsõsorban azért, mert amikor szinte meg kellene halnunk a pályán a gyõzelemért, nem halunk meg. Utólag lehet magyarázni, hogy így kellene, illetve így kellett volna játszani, de az okoskodás mit sem ér, ha a kétszer harminc percben nem feszülünk meg. Sok mindent el tudok fogadni, de azt nem, ha valaki nem motivált a pályán.
Úgy látja, hogy gond van egyesek hozzáállásával?
Kritizálni nem akarok, nem is fogok senkit, ez nem az én tisztem, de tudomásul kellene vennie mindenkinek, hogy világbajnokságot nem rendeznek minden hétvégén. Az olimpia után a vébé a sportág csúcseseménye, ennek megfelelõ alázattal kellene játszani. Meglehet, bennem van a hiba, de egy franciák elleni vereséget követõen nekem ne veregessék a vállam azzal, hogy tisztességesen helytálltunk. Nekem nem az volt a célom, hogy minél kisebb különbséggel kapjunk ki, hanem hogy verjük meg az olimpiai bajnokot. Furcsa volt, hogy néhányan mosolyogtak a meccs után, miközben én sírni tudtam volna.
Visszavezethetõ ez a szerb és a magyar mentalitás közötti különbségre? Ha igen, akkor, kihasználva habitusát, miért nem rázza fel a rászorulókat?
Amit tõlem telt, megtettem. Úgy fest, ennyire volt elég. Persze nem haragszom senkire, nincs is rá okom. Mi több, csak hálás lehetek, hogy két évig számítottak rám a válogatottban. A szakmai stáb tagjai és a társak gyorsan befogadtak, mindig kedvesek és segítõkészek voltak. Sosem éreztették velem, hogy idegen lennék a csapatban. Többek között ezért is sajnálom, hogy nem értünk el emlékezetes sikereket. A legjobban az fáj, hogy ez kizárólag rajtunk múlt.
Bárki is lesz a szövetségi kapitány a jövõben, feltehetõleg tesz egy kísérletet a visszacsábítására.
Aki akar, megtalál, de arra ne apelláljon senki, hogy megváltoztatom a véleményem.
Egy év múlva Ausztriában rendezik az Európabajnokságot. Nem is kellene messzire utaznia.
A tévé távirányítója még közelebb lesz…
Talán egy éve nyilatkozta lapunkban, hogy az olimpiai szereplés az álma.
Még néhány hete is az volt. Sõt miután eldõlt, hogy kétezertizenkettõben Szerbia adhat otthont a kontinenstornának, megfordult a fejemben, hogy karrierem méltó befejezése lenne a szülõhazámban kontinensviadalon, Londonban pedig az ötkarikás játékokon részt venni. Mára mindkettõrõl lemondtam. Akkor végleges: csütörtökön búcsúzik.
A meccs után odamegyek a srácokhoz, mindegyiket átölelem, és sok szerencsét kívánok nekik a jövõre. Õszintén és szívbõl.
Forrás: Nemzeti Sport
2009-01-26 07:56 (El�zm�ny n�lk�li.)
Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!
,
- a legutols� hozz�sz�l�sokat az �r�asztalra teheti
Fórum