Itt vannak a csÜvezþk. KicsÜvezik az utakat, alulról. Akadålyok kÜzÜtt bujkålnak autósok, gyalogosok. Hetekig, hónapokig. MiÊrt is ne? BirkatßrelmÝ egy nÊp vagyunk. Mindent elfogadunk, úgy, ahogyan van.

Az elrettentĂľ pĂŠlda a dorozsmai templomnĂĄl ĂŠpĂźlĂľ kĂśrforgalom. Itt az autĂłknak meg kellett tanulniuk ĂĄrkot ugrani. Hogy ez sem a gumiknak, sem a lengĂŠscsillapĂ­tĂłknak nem volt hasznĂĄra? Kit ĂŠrdekelt.

Hetek óta boldogítanak bennßnket a belvårosi csÜvezþk is. Kivåjjåk a gÜdrÜket, kÜrßlkerítik, Ês olykor-olykor el-elpiszmognak bennßk. Majd eltÝnnek napokra. 

Kik engedélyezik e közúti munkálatokat? És kik ellenõrzik? Ugyanazok. Nekik ez a természetes állapot. Eszükbe sem jut annyit mondani a kivitelezõnek: bakfitty! Pedig a bakfittyre legalább rászolgáltak már a társaságok. Olyan mélyépítõk ezek, maguk is elvesznek gödreikben. Vagy inkább feladataik bonyolultságában. Nem erõsségük a szervezés. És van-e egyáltalán erõsségük? Ha csak nem a gödörvájás maga, amelybõl jelesre vizsgáztak.