IllyĂŠs Gyula Ăśregkori versei. BarĂĄti szĂ­vvel olvasom. Bizonyosan jobban ĂŠrtem szavait, mint negyedszĂĄzaddal ezelĂľtt, amikor megjelentek.

                                                   ***

 

Macska ül éjjeli sötétben a ház sarkán. Mint évezredektõl fogva mindig is. Sötét az éjszaka, nem süt a holdvilág, a macska ül csöndben, figyelmesen. Az ember közelében, de mégis attól külön, nem úgy, mint ellensége: a gazdával azonosuló kutya. Ül a macska a sötétben, de nem védi a házat, nem is figyel eltartóira, csupán jelen van. Elõkelõ idegen maradt köztünk évezredek után is.

                                                   ***

 

Mår a liftnÊl Üsszeakadtak, mert råhívott Ês a 10.-rþl Êrkezþ doboz megållt elþtte, majd ment tovåbb lefelÊ. Nyugdíjas lånya tartotta a nÊnit, aki a liftbþl kilÊpve, jåró-kerettel gyalogolt a håzkapuig. A 3 måzsås kapu sem jelentett komolyabb akadålyt a kÊt hÜlgynek, a 95 Êves mama Ês nyugdíjas leånya åtkeltek az ajtó elþtt parkoló taxiig. Lånya addig tartotta a jårókeretet, amíg a nÊni bekerßlt a håtsó ßlÊsre, ahovå a sofþr is segítette. 

Napok mĂşlva tudom meg, hovĂĄ mentek taxival: a nĂŠni fodrĂĄszĂĄhoz. Milyen rejtĂŠlyesek vagyunk valamennyien.