JĂł lenne, ha lehetne pontosan definiĂĄlni a valĂłszĂ­nĂť, a lehetsĂŠges ĂŠs a lehetetlen fogalmĂĄt, tĂśpreng egy tudĂłs. Ebben az esetben valĂłszĂ­nĂťsĂ­thetnĂŠnk, netĂĄn kizĂĄrhatnĂĄnk pĂŠldĂĄul az „ĂŠlettelen" anyagi vilĂĄg ĂŠlĂľvĂŠ vĂĄlĂĄsĂĄnak, a materialistĂĄk szerint „nagy ugrĂĄs"-ĂĄt, vagy kimondhatnĂĄnk a Szent ÁtvĂĄltoztatĂĄs csodĂĄjĂĄt. MegnevezhetnĂŠnk az Élet fĂślbukkanĂĄsa matematikai esĂŠlyĂŠt, vagy ĂŠppen kizĂĄrhatnĂĄnk magyarĂĄzhatatlan elĂľfordulĂĄsĂĄt, ĂŠs hĂłdolnĂĄnk az isteni  TeremtĂŠs elĂľtt. Az Ember, ha remĂŠnyvesztett kĂŠsĂŠsben is, de ismĂŠt elnyernĂŠ mĂŠltĂł helyĂŠt a VilĂĄgban, egy majdnem elpusztĂ­tott FĂśldĂśn.

 

   MikÊnt a spanyol, a nÊmet, Ês mÊg sok mås európai, úgy a magyar tårsadalom is kÊt, sþt tÜbbfÊle, gyakran egymåssal ßtkÜzþ tÜrtÊnelmet Êlt meg a tragÊdiåktól terhelt 20. szåzadban. Gyermekkori baråtom szßleit a håború idejÊn deportåltåk az egyik koncentråciós tåborba, ahonnÊt tÜbbÊ nem is tÊrtek vissza, nagyszßlei neveltÊk. A nagyapja mÊrnÜk akadÊmikus volt, valahogy túlÊlte a szÜrnyÝ idþket, bår Budapest szovjet felszabadítåsa elþtti utolsó napokban egy pincÊbe zårtåk þket. Miklós errþl nem akart beszÊlni, de mÊgis tudtuk: a pincÊben kßlÜn-kßlÜn, egy-egy krÊtakÜrben ålltak, Ês aki kilÊpett, lelþttÊk. Szåmåra Ês sorstårsainak a felszabadulåst hozta a VÜrÜs Hadsereg, bår gyerekkÊnt Ês kÊsþbb is mÊltatlannak Êreztßk volna errþl a borzalomról beszÊlni. Måsik tÜrtÊnet: egy ismerþsÜm szßlei gazdålkodók voltak, ameddig tehettÊk ebbþl Êltek a fÜlszabadítók bejÜvetele utån is. Az '50-es Êvek erþszakos tÊeszesítÊsekor azonban minden jószågukat, gÊpßket elvittÊk, fÜldjeiket elvettÊk, fÜldÜnfutók lettek.
  Szülei még egy darabig húzták a, de amikor az apját, mint korábbi kulákot bebörtönözték, elvégre amikor lecsukták, már semmije sem volt, a kisfiú magára maradt, nagymamája nevelte. Valami csoda folytán hagytak nekik egy tehenet, amitõl született egy kisborjú. A nagyi, meg a gyerek boldogsága határtalan volt. Amikor azonban egy éjjel a kisborjút is elvitték a tehénnel együtt, a nagymamája ágynak esett, többé nem is kelt fel. A gyereket rokonok vették magukhoz, csak a recski büntetõtábor feloszlatása után szabadult ki az apja, ekkor találkoztak, jószerével ismeretlenül. És még egy életdarab: a fiatal tiszt a Ludovika Katonai Akadémián, már a háború alatt végzett utolsó osztály hadnagyaként avatás után rögtön kikerült a frontra, megsebesült, a Kárpátokban fogságba esett. Szibériába vitték, több lágert is megjárt, ólombányában is dolgozott. Mesélte, hogy többen, õ is megkísérelt megszökni a táborból, de amikor száz kilométer után sem jutottak lakott hely, mûvelt föld közelébe, vagy utolérték õket, vagy föladták.   
    Amikor az '50-es Êvek kÜzepÊn, a szÜkÊsekÊrt tÜbbszÜrÜs bßntetÊsÊt letÜltve hazakerßlt, orosz nyelvet tanított alfÜldi åltalånos iskolåkban. AzÊrt tÜbb helyen, mert amikor mint politikailag megbízhatatlan egyÊnt (hadifogoly volt!) az egyik telepßlÊs iskolåjåból kirúgtåk, åtvettÊk a måsikba, lÊvÊn orosztanår hiåny volt orszågszerte. Csak a håború utån 20 Êvvel vÊgezhette el a fþiskolåt Ês lett hivatalosan is tanerþ. Az oroszokat åltalåban jó embereknek tartotta, akik kÜzßl sokan mÊg a hadifoglyokhoz kÊpest is tÜbbet Êheztek SzibÊriåban. Mår a 80-as Êvekben, egyszer tÜbb nyugdíjas bajtårsåval egyßtt, IBUSZ-úton szovjetben jårt, nagy marÊkkal szórtåk a vonatablakból a rågógumit a kÊrincsÊlþk kÜzÊ. Azok odalent Üsszeverekedtek, þk eleinte nevettek, kÊsþbb abbahagytåk a jåtÊkot. NÊmi borozås utån, mÊg a '80-as Êvekben, egyszer kijelentette: a kommunizmus nem embernek való. Szavaival akkor mÊlyen megdÜbbentett.