Egy hajdani padtársam ott az iskolában, nagy titokban elmesélte: Kádár János a börtön után, koszt-kvártély fejében, néhány hónapig önkéntes virágkertészként dolgozott egy rokonánál. Rózsázott, mondanák Szõregen. Tudjuk, késõbb Illyés Gyula kertszomszédja lett Budán, ahol a villa kertjében tyúkokat tartott és hidegen is szerette a grízes tésztát.
Padtársamat, aki a rózsakertész diktátorról mesélt, története miatt is kedveltem. Azután a rendszerváltás idején tartott osztálytalálkozón élcelõdve kommunistázott. Én akkoriban még bíztam benne, hogy mi reformerek csak úgy megdöntöttük, mert mi bezzeg nem vagyunk a régi rend emberei, és ezt (hittem én!) tudják is rólunk... Õ ott az asztal mellett vállalkozói szabadságról beszélt, amitõl õt megfosztották a büdös lábúak, de majd most és fõként ezután...
Aztán a minap, annyi év után, találkoztunk a Stefánián. Arca ezer ránc, felesége riadtan s meghatódva nyújt kezet, Istenem mi lett a szabad vállalkozásból?
Bár lehet, rangrejtve sétálgattak a parkban...
* * *
Egykor Szabó Iván, az MDNP (mára értelmetlen betûszó) néhai pártelnöke szólta el magát a borzalmas tagságról... Késõbb folyvást cáfolta ugyan, de a mondás rajt ragadt.
Ettõl szenvedhetnek ma is feljebb valóink: olykor vegyülni kell - ezekkel. Na persze mindig az asztal túlfelén ülnek, de akkor is! Onnét is látszunk! Tudomásul venni, hogy ezek a mieink! Egy világfinak nyomasztó teher lehet. Amint kiviharzott, száguldott, szinte röpült a szûk terembõl, hosszú lépteivel daliásan, hófehér ingben, azzal az új divatú gallérral, a testõrök és biztonságiak hadától védve a páncélozott fekete limuzinhoz, panyókára vetett, finom zakója szinte úszott utána. És bár esõfelhõk sehol, de ugye a tojások... így érthetõ, hogy nem egy elhárító fényes fekete esernyõvel vette körül.
Olyan látványosan nem tartozik Porlódhoz õ, aki Putyinnal, Clintonnal tárgyalt! Ugyan még odavetett valami kérdést a vidéki sajtómunkások-nak: afféle jó napot, hogy vannak, röpült ki szájából, de közben is csak röpült tovább...
Kisudárlott a terembõl, írta egy hajdani firkász, egy hajdani papról szólva, amikor a mindig elmaradott nép éppen Mohács felé sodródott. Persze a nagyemberek mindig túlélték. Hozzájuk sem a tatár, a török, a német vagy az orosz nem ért föl.
Bár lehet, kifelejtettem valamely egykori, de akkor éppen örök barátunkat.
(tráser)
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!