Hogy megértsük a lényeget, elõbb a betegségek, népességi eloszlásáról kell beszélni. Tudnunk kell, hogy vannak betegségek, amelyek relatíve nagy számban fordulnak elõ. Vannak, amelyek ilyen vagy olyan mértékben, de ritkábban figyelhetõk meg a lakosság körében.
Ez azonban csak az egyik szempont. A másik, nem elhanyagolható szempont pedig, milyen speciális orvosi ellátói szaktudást és technikai felszereltséget igényelnek az említett betegségek. Általában igaz az, hogy a gyakoribb betegségek ellátása kevésbé specializált ismereteket, és kevésbé bonyolult technikai felkészültséget igényelnek. Míg a ritkábban elõfordulók speciális szaktudást, és többnyire nagyobb technikai hátteret is igényelnek.
A harmadik szempont a lakóterület nagysága. Könnyû belátni, hogy a gyakoribb betegségek már kisebb lakóterületen is elõfordulnak nagy számban - ilyen terület egy város és vonzáskörzete, néhány tízezer lakossal. Ugyanakkor a nagyobb technikai felkészültséget és specializált ellátást igénylõ betegségek, nagyobb népességi csoportban, vagyis akár több százezer fõs lakóterületen - például egy megyében vagy régióban - fordulnak elõ.
Ez utóbbi szempontnak a fordítottja az ellátásbiztonság, vagyis az, hogy a specializált szaktudást és technikai felszereltséget igénylõ betegek és betegségek az ellátásban, akkora létszámban jelenjenek meg, amely nagyságrend az orvosi „rutin" kialakulásához elengedhetetlen. Magyarul hiába van a nagy tudású specialista és a technikai felszereltség, ha egy mûtétbõl a biztonságos ellátás érdekében legalább évi százat kellene elvégezni, azonban a kórház beutalási területérõl, jobbik esetben évi húsz beteg érkezik.
A szempontok közül a gazdaságos üzemeltetés sem hagyható ki. Ez különösen az igen drága - sokszor csak százmilliókkal, milliárdokkal mérhetõ - technikai beruházások kihasználtsága miatt fontos. Jó példa erre a mûvese ellátás, vagy az utóbbi idõben sokszor emlegetett pozitron emissziós tomográfia. Utóbbi diagnosztikus készülékekbõl legfeljebb országrészenként - régiónként telepíthetõ egy - egy.
A jelenleg folyó reformban a kórházi szerkezetet e szempontokkal próbálják összhangba hozni. A közérdek azt kívánja, hogy olyan kórházi szerkezet legyen, amelyben az adott lakossági létszámnak megfelelõen, a legbiztonságosabban, leggazdaságosabban lehet a feladatokat ellátni. Nem mindegy ugyanis, hogy a befizetett járulékainkat célirányosan, koncentráltan és az egészség érdekében ráadásul eredményesen is használják fel. Avagy fordítva.
Senkit ne tévesszen meg, hogy sok esetben egyéni érdekek a közérdek köntösében jelennek meg. Ezt segíti elõ, hogy önkormányzati politikusok döntenek a kórház-tulajdonosi ügyekben. Akiknek, amíg az országos költségvetésbõl követelnek, gyakorlatilag semmi sem drága, hiszen saját választóiknak „akarnak jót".
Az egészségügy, és a kórházi rendszer azonban nem engedi meg ezt a helyi „jóakaratot". Mert amíg ide az igényszinten felül kerülhet járulék forint, addig oda a valós szükséglet szintjén sem jut elég pénz. Jó példa erre Budapest, ahová a lakossághoz mérten messze több szakember, kórház, és végül járulék forint jutott eddig, mint az ország „vidéki" területein. És természetesen nagy hibája volt az eddigi kórházi rendszerünknek, hogy az így jutott kevesebbet is szétfolyatta, sok kis kórházi osztályra, olyanokra, amelyek sem biztonságosan, sem gazdaságosan nem mûködtethetõk. A szétfolyatást pedig úgy kell értenünk, hogy a kórházak mindig találnak maguknak feladatot, mégpedig olyan feladatot, amely egyébként kevesebb pénzbõl is megoldható lenne.
Itt kell megemlítenünk az ápolási feladatokat, amelyekhez sokszor a megfelelõ kórházi háttér hiányzott, így csak jóval költségesebb úton voltak megoldhatók. Az úgynevezett aktív osztályokon. Mert az ápolási feladatokhoz elsõsorban ápolókra és ápolási eszközökre van szükség, nem pedig orvosokra, laboratóriumokra, drága mûszerekre. Az idõs "Kovács úr" sokszor került be ápolási osztály hiányában aktív belgyógyászati osztályra, kizárólag ápolási okokból. Az ott dolgozó szakemberek, már csak a szakmai igényességük miatt is, számolatlanul költötték a pénzt idõs "Kovács úr" - jól ismert - bajának ellenõrzésére, noha csak ápolniuk kellett volna. Az eredmény mégis az lett, hogy az osztály halálozási aránya duplája lett az aktív belgyógyászatokon indokolt halálozási aránynak. És nem a szakmai munka hiányosságai miatt, csupán csak azért, mert az idõsebbek nagyobb valószínûséggel halnak meg, mint a fiatalok. És mert az idõsebbek ápolási igénye jóval nagyobb a fiatalokénál, és ezt az igényt éppen azon a belgyógyászaton tudták kielégíteni.
Ha valaki egyszer sikeresen átalakítja a magyar kórházi rendszert - mert oszthatatlan országos rendszerünk van - annak az embernek egy ország lehet majd hálás. Persze hálapénz nélkül.
(kela)
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!