A napokban volt egy kis európai nép legnagyobb, sokak szerint, az egyetlen szeretni való ünnepe. Mondanám, hogy szép békében múlott el fölöttünk, de ezt nem tehetem. Következzék néhány rövid szemelvény, március 15-ei hírekbõl:
A BBC internetes kiadásának európai rovatában a vezetõanyagban számolnak be a magyarországi március 15-érõl. A beharangozónak szánt cikk emlékeztet a tavalyi október 23-i zavargásokra, beszámol a szerdán egy Bp-i lakásban talált Molotovkoktél-gyárról, a Fidesz délutáni ünnepi rendezvényérõl, valamint a totális rendõri készültségrõl. Ez a nap a nemzet egységét fejezi ki - mondta Sólyom László államfõ az Országházban tartott díjátadó ünnepségen. A köztársasági elnök a miniszterelnök elõterjesztésére Kossuth- és Széchenyi-díjakat, továbbá a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit nyújtott át. Ünnepi köszöntõjében az államfõ örömét fejezte ki amiatt, hogy március 15-dikét több országban, mégis a magyar nemzet egységének keretein belül ünneplik. A köztársasági elnök idén valamennyi kitüntetettel kezetfogott.
A nagy elõvigyázatosság mellett is, mintegy 500 ember érkezett a Kossuth-térre, közülük 200-an átjutottak a beléptetõ rendszeren, a többiek a Parlament Cafénál felállított második kordonsoron kívül rekedtek. A megjelentek szinte valameny-nyien kormányellenes tüntetõk voltak Árpád-sávos zászlókkal. Egy öregúr a következõ táblát tartotta a magasba: "Hajnau (!), Gyurcsány egál". A térrõl egyébként az Al-Dzsazíra arab tévé is közvetített.
Ebben az országban a békeszeretõ demokraták, konzervatívok, szocialisták és liberálisok vannak többségben - hangoztatta Demszky Gábor a Fõvárosi Önkormányzat március 15-i megemlékezésén a Petõfi-szobor elõtt felállított színpadon. "Tízbõl kilenc magyar velünk tart. Mindazok, akik nem hisznek a két, szembenálló és örökösen háborúzó Magyarország rémálmában. Mindazok, akik nem az ökölbe szorított kéz, hanem a kinyújtott kéz hívei. Mindazok, akik jobban szeretik lerakni az utcakövet, mint felszedni és elhajítani õket. Mi vagyunk többen" - közölte Budapest fõpolgármestere, és "sehonnai bitang emberek"-nek nevezte az õt kifütyülõ tüntetõket. Mi több, demokrata érzelmei, elkötelezettsége bizonyítékaként Kossuth nótát énekelt, miközben... ugyanis beszéde alatt fekete öltönyt viselõ biztonsági emberek fekete esernyõkkel védték ki a szónokra dobált sárga/fehér tojásokat.
Itt megállok, nem szemlézem tovább a híreket. Mondom, egy kis ország maroknyi népének, talán leginkább szeretnivaló ünnepe március 15-dike. Nos az ünnep, ami akár nemzeti egységbe is kényszeríthetett volna mindnyájunkat, véget ért, most már folytatódnak az ütõs köznapok...
(tráser)
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!