Egyelõre a kórházakról. E szférában is arról, hogyan szûnjenek meg az ágyak. Ez, bizony reformnak kevés. Nézzük, mirõl nem szól a reform, noha szólnia kellene. Itt vannak a súlyponti kórházak. Azt már mondták, ötven kilométeres körön belül kell lennie egynek. Csakhogy ezzel a körzõhúzással nagyjából duplájára nõhetnek a sürgõsségi betegszállítási útvonalak.
Elsõ kérdésünk lehet rögtön: milyenek ezek az utak? Mennyivel fog nõni a kórházba jutás ideje, ha olyan minõségûek ezek az utak, amilyenek itt Csongrád megyében.
Második kérdésünk: miként lehet megerõsíteni a sérültek és betegek szállítását úgy, erõkkel és eszközökkel, hogy közben a mentõszolgálat költségvetését jelentõsen nem emelik? Talán a légi betegszállítást fogják használni majd? Hol vannak a helikopterek és helikopter leszállók?
Természetesen lehet szakaszolni is a sürgõsségi betegellátást, ehhez azonban rendelkezniük kell, a most leépítésre váró kórházaknak, korszerû sürgõsségi centrummal. Olyannal, amilyen a budapesti Szent Imre Kórházban van. Olyan azonban itt a megyében, még a klinikai központban sincs.
Mennyi idõbe is telik felépíteni e centrumokat? És fõként, mennyibe kerül majd ez a rendszer? Tudjuk már? Szóltak róla ott fent?
Aztán itt a tömegellátás feladata. Ez a járóbeteg szakellátásban zajlik. Csakhogy található-e minden városban ilyen szakellátási intézmény? Nézzük meg e tekintetben is Csongrád megyét. Hamar rájöhetünk, nincs az új keletû városokban járóbeteg-szakellátás. Ez az ellátási típus a klasszikus járási székvárosokban található csak meg. Mórahalom sem sorolható e csoportba, noha a szakorvosi rendelések kezdetleges formái mutatkoznak már a homokháti településen.
Hogyan lesznek majd a városokban, vagyis úgy tíz-tizenöt kilométeres körön belül elérhetõk a rendelõintézetek vagy csoportpraxisok? Nem az elnevezés számít, hanem, hogy ki fog beruházni, milyen szakok jelennek meg ezekben a központokban?
A valahai egészségügyi rendszert könnyen szétverheti bárki. Ehhez csak elszántság kell, koncepció kevésbé. A koncepció ahhoz kellene, hogy elõbb az új rendszert létrehozzuk, és utóbb verjük szét a régi maradványait. A reformnak például errõl is szólnia kellene.
Szólnia, nem hallgatnia. Mert még nem hallani, hogy a reform szólna. Az államtitkár, akire bízatott a kommunikáció, nagyon nem tudja eladni a létezõ reformot, mintha papíron sem létezne. Tájékozatlan, teljesítménye gyenge. Nem elegendõ õzike szemekkel tekingetni a kamerába, mondani is kell valamit. Nem a Mónika mûsor ez kérem. Illetve éppen az a baj, hogy e reformkommunikáció csupán a Mónika mûsor szellemi szintjén van. És a reform?
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!