Olyan békések ilyentájt a temetõk. A levelek besárgultak, a látogatók csendesek, szorgosak, virágokkal tisztelegnek szeretteik sírjánál. A szörnyû fájdalom, ha volt, megenyhül, a gyász megértõvé olvaszt a Sors iránt. Mondanám, bár félve, ilyenkor halottak ünnepén, jó halottnak lenni. Szeretik, gondolnak vele. Amikor temetik, hiányán érzett fájdalmunk néha elviselhetetlen, a gyászoló szív megszakad. Amikor emlékeznek rá, a halott maga is enyhíti fájdalmuk.
Már hogy kinek könnyebb és miért? Aki itt maradt, vonszolja terhét tovább. Aki elment, órája lejárt, tette a dolgát eddig s nem tovább. Most már felelnie nincs miért, dolgát bevégezte, a Halál felszabadít. Ezért vonzó, kinek úgy adódik, mert „Széttörni e varázsgyûrüt / nincsen hatalma földi karnak." A Lét üregein tûnõdni, pereméig lépni embertelen. Arasznyi létünk csalóka távlatot nyit az Értelemnek, képzetünk olykor mintha mindent uralna. Pedig csak nagyra nyílt álmaink feszítenek. A Lét tovább is Titok. A Halál nem kevésbé.
Szeretnénk tudni: a függöny mögött mi vár reánk? Van-e Élet a Halál után? Ám minden hitünk és tudásunk ideköt, itt vagyunk hon. Odaát, a testetlen árnyak között csak lidérces álmodók bolyongnak. Nekünk, még élõknek, itt van dol-gunk. Ez a tér melyben tájékozódni képesek vagyunk, ez a díszlet, melyet számunkra kijelölt születésünk, ezért innen sejdítve odaátra - minden idegen, megfoghatatlan.
Halottaink pedig sorjáznak, végeérhetetlen láncokban. Történelmünk rendje, az emberi fejlõdés újabb diadala? Halottak szövedéke. A magyar 20. század semmivel sem követelt kevesebb halottat, mint a tatárjárás. Sõt, ez a század még inkább kitett magáért: halottaink légiói sûrû sorokban követik egymást. Háborúk és forradalmak, megannyi véres és rózsás fordulat, gyõzteseik és veszteseik - megannyi áldozat, és rögvest vagy utóbb, de valamennyi halott. Mintha csak örökké üzemelõ, folyvást termelõ embergyár biztosítaná a pótlást a Kárpátok alatt. És koronként, még csak sírni sem volt szabad... Az emlékezés, kivált a közösen megbeszélt múlt, a kibeszélt Történelem - mind újabb okokból volt tilalmazott. Csak a jelenben élj, szólt a parancs, az éppen uralkodó képzelte jövõbe csillogó szemmel tekints, de a múlt? Másként volt, mint tudod. Újabb s még újabb uraink folyvást átírták nekünk tulajdon emlékeink. Múltjuk védelmében, Forradalmuk által rohantak halálba eleink. Ó, a félig bevallott életek sokasága! Tanulságként sokan, mára inkább a halottat is felejtik, csak ne kelljen szembenézni a Szabadság kísértésével...
Olyan békés ilyentájt a temetõ. Megannyi sárga levél... A föltámadó szél mintha elsodorná utunkból életünk tegnapi díszleteit. Halottaink félre álltak utunkból, szabad a pálya...
De amíg itt vagy, szeresd az Életet!
(tráser)
,
Hozz�sz�l�sok Kedves Olvas�! Jelentkezzen be �s akkor hozz�sz�lhat a t�m�hoz!